Angol foci

A menedzser, akit a klubja 10 perc után kirúgott

Kép forrása: Getty Images

Ezzel pedig a Chelsea jelenlegi menedzserének az édesapja lett az angol futball legrövidebb ideig regnáló edzője

Persze valószínű, hogy Leroy Rosenior lemondott volna erről a kétes dicsőségről. De hogyan is esett meg vele az a furcsa sztori, amelyben a kinevezése után 10 perccel menesztették?

A történet úgy indult, hogy 2007 nyarán Rosenior visszatért a második időszakára Torquay United élére, miután Mike Bateson elnök felkérte, hogy vegye át a nemrég kiesett csapat irányítását, miután korábban négy évig vezette a gárdát.

Abban az időben a devoni székhelyű klub eladó volt, de Batesonnak szüksége volt valakire, aki rövid időre stabilizálja a gárdát. Ez az ember pedig Rosenior volt, aki már korábban is dolgozott ott.

Rosenior így emlékezett vissza a történetre. Amikor Bateson felhívta, az elnök azt mondta neki: „Szükségem van valakire, aki összeszedi a csapatot. Bízom benned, és szeretném, ha te jönnél és felügyelnéd a gárdát, amíg nem találok rá vevőt. Lehet hat hónap, lehet két hét. Mit szólsz hozzá?”

Rosenior beleegyezett, és sajtótájékoztatót hívtak össze érkezésének bejelentésére. Ám percekkel azután, hogy bemutatták a médiának, megtörtént az elképzelhetetlen.

Egy helyi konzorcium ugyanis a sajtótájékoztató alatt felhívta Bateson, hogy megvásárolja a klub többségi részesedését. Ők pedig Paul Buckle akarták menedzsernek.

Így tehát nem telt el negyedóra a sajtótájékoztató után, amikor csörgött Rosenior telefonja. Bateson hívta.

„Leroy, ezt el sem fogod hinni…” 

 „Micsodát, Mike?” – válaszolt Rosenior. Mire az elnök elmondta, hogy eladta a klubot.

A tréner azt hitte, hogy csak viccel az elnök, ezért így válaszolt. „Felhúzol, Mike.”

Bateson viszont komolyan beszélt. „ Az érdekelt konzorcium látta a sajtótájékoztatót és rájött, hogy miután kineveztelek, komolyan gondolom a klub megtartását. Ezért elfogadták a feltételeket. Eladtam. Ja, és saját menedzsert akarnak.”

Néhány évvel később Rosenior így emlékezett vissza a szerencsétlen pillanatról.

„Lementem, megtartottam a sajtótájékoztatót, és mire végeztem, addigra már nem én voltam az edző.

Egyébként nem maradt benne tüske az eset miatt.

„Ugyan mindenki arról a 10 percről beszél azóta is, de bennem nem volt harag. Örültem, hogy Mike-nak sikerült megszereznie a pénzt, amit a klubnak akart, és mindannyian továbbléptünk.”

Azt már csak remélni lehet, hogy a fiának nem lesz ehhez hasonló kalandban része.