A McLaren csapatfőnöke óvatosságra inti Norrist és Piastrit

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella figyelmeztette versenyzőit, Lando Norrist és Oscar Piastrit, hogy a Belga Nagydíj első köre különösen kritikus lehet számukra, annak ellenére, hogy az időmérőn kibérelték az első sort.
Stella szerint a La Source kanyartól egészen Les Combes-ig tartó hosszú, közel 18 másodperces padlógázos szakasz komoly veszélyt jelent, mivel a hátulról érkező riválisok – köztük Charles Leclerc és Max Verstappen – erős szélárnyékot fognak kihasználni az előttük haladó McLaren-versenyzők miatt.
„Oscar maga is mondta, hogy Spa nem feltétlenül a legjobb hely pole pozícióból indulni. Az első kanyar után túl sok ideig vagyunk kitéve a mögöttünk érkezőknek” – fogalmazott Stella.
Fotó: Tóth Zsombor/Sport365
Habár Spa korábban híres volt az előzési lehetőségeiről, az aerodinamikai fejlesztések és a szabályok változásai miatt egyre nehezebb közel kerülni az elől haladó autóhoz – ezt az idei sprintverseny is megerősítette, főként hogy a DRS-zónát is 75 méterrel lerövidítették.
Piastri a sprintet az élről kezdte, de Verstappen már az első körben elszáguldott mellette. Stella szerint a McLarenek végsebességbeli hátránya csak az első körben döntő, utána inkább a szélárnyék miatt veszítenek időt a középső szektorban.
Leclerc várhatóan alacsony leszorítóerős beállítással indul, ami az első körben különösen előnyös lehet. Verstappen ezzel szemben inkább az esőre készül magasabb leszorítóerővel. Stella szerint nem lenne meglepő, ha Leclerc már az első kör végére az élre állna.
Végül Stella hangsúlyozta, hogy versenyzőinek tudniuk kell: az első kör csak a kezdet, és ha a McLaren tempóelőnye megmarad, a győzelem továbbra is elérhető.
„A legfontosabb, hogy minimalizáljuk a kockázatot az első körben. Ha tisztán megyünk végig, akkor a versenyben visszaszerezhetjük a vezetést. Még akkor is, ha a rajt nem a terveink szerint alakul” – tette hozzá Stella.