Magyar foci

A másodosztályban talált új csapatot Artner Tamás

A DPASE honlapján múlt vasárnap jelentették be, hogy közös megegyezéssel felbontották Artner nyárig szóló szerződését. "Már az őszi szezon közben jeleztem, hogy fontos tudnom a klub terveit, mert mindig hosszú távon szerettem dolgozni, építkezni. Mivel a klub egyelőre nem tud távolabbi terveket megfogalmazni és nem tud a jövőről érdemben tárgyalni, úgy döntöttünk, már most elválnak útjaink" – nyilatkozta az edző.

 
""
 
Sallói István sportigazgató az anyagi gondokra utalva úgy fogalmazott, hogy "továbbra sincs könnyű helyzetben a klub, így egyelőre nem tudunk nyár utánra tervezni".
 
Az FC Ajka csütörtöki közleményéből kiderül, hogy a visszatérő Artner Tamás a szakmai igazgatói, Székely Tibor pedig – aki már a Haladásnál és Dunaújvárosban is a segítője volt – a vezetőedzői feladatokat látja el.
 
A DPASE a 8., az Ajka a 14. helyen áll az NB II-ben. Artner 2008 és 2011 között tevékenykedett az ajkai csapat vezetőedzőjeként.