A Manchester United „gigafizetést” kínál a sztárjának a maradásért
A portugál játékos korábban egy fontos feltételhez kötötte a maradását, azonban a Mirror információi szerint a United azóta "visszautasíthatatlan" ajánlatott tett neki
Vagyis immár két tényező az, ami eldönti majd Bruno Fernandes jövőjét a Manchester Unitednél. De nagyon úgy fest, hogy minden a maradás felé mozdítja a játékost.
A portugálnak 2027 nyaráig él a kontraktusa, egy éves hosszabbítási opcióval. De egy záradék szerint akár már a nyáron elhagyhatja az Old Traffordot, hogyha kifizetik a kivásárlási árát.
Azonban a United társtulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe és más vezetők is szeretnék megtartani Fernandest, és azt akarják, hogy kössön új szerződést.
Bruno Fernandes csak a szezon végén akar dönteni a következő lépéséről.
Azonban már korábban kijelentette, hogy ez elsősorban két dologtól függ. A Bajnokok Ligája-részvételtől és Michael Carrick maradásától.
Jelenleg mind a kettőre meglehetősen nagy esély mutatkozik. Azonban a tulajdonosok nem bíznának semmit a véletlenre és a Mirror szerint meglehetősen komoly fizetési ajánlatot tettek a játékosnak.
A klub hajlandó új szerződést kötni Fernandes-szel, amely alapján heti 400 ezer fontot kereshetne. Ez nemcsak Machesterben, hanem a Premier League szintjén is csúcsbér lenne.
Fernandes szeptemberben lesz 32 éves. Így a pályafutás vélhetően utolsó komoly szerződése nemcsak az anyagiakon, hanem a közös ambíciókon is múlik majd.
A döntés egyelőre még nincs. Ami viszont biztos, hogy Fernandes meghozza azt, mielőtt elutazik Portugáliával a labdarúgó világbajnokságra.
Mindesetre jó alkupozícióban van. Hiszen már tavaly nyáron is rekordösszegért igazolta volna le több szaúdi klub.