A Manchester City piacra dobhatja tavalyi igazolását
Meglepő hírek érkeztek Angliából: sajtóértesülések szerint az angol ezüstérmes kész meghallgatni az ajánlatokat Tijjani Reijndersért,
A holland középpályás ígéretesen kezdte manchesteri pályafutását, ám az idény második felében fokozatosan kiszorult a kezdőcsapatból.
Reijnders több mérkőzésen is csupán a kispadon kapott helyet, ami felvetette a kérdést, hogy hosszú távon mennyire számolnak vele a klubnál. A beszámolók szerint a City vezetősége már nem tekinti érinthetetlen játékosnak, ezért nyitott lehet az esetleges értékesítésére.
A legélénkebb tapogatózást eddig az Atlético Madrid mutatta a futballistáért.
A fővárosiak már fel is vették a kapcsolatot a Manchester Cityvel, és az átigazolás feltételeiről érdeklődtek. Több forrás is úgy tudja, a spanyol klub a középpálya erősítésén dolgozik, amire a holland az egyik kiszemeltjük.
Ugyanakkor arról is olvashatunk, hogy a 27 éves játékos inkább a Premier League-ben maradna, ezért egyelőre nem egyértelmű, hogy nyitott lenne-e egy spanyolországi költözésre.
Reijnders helyzete így a nyári átigazolási időszak egyik érdekes történetévé válhat. Egy éve még a Manchester City középpályájának jövőjét jelenthette, most viszont a távozásáról pletykálnak.
Ha valóban piacra kerül, aligha marad kérő nélkül, hiszen az elmúlt években Hollandiában és Olaszországban is bizonyította, hogy képes meghatározó szerepet betölteni a legmagasabb szinten.