Novotny Zoltán így méltatta az ünnepeltet:
– Egy ember, aki mérhetetlen alázattal szolgálta a magyar rádiózást és a magyar labdarúgást: Szepesi György. A legenda február 5-én volt 90 esztendős, köszöntésére egy apróbb baleset miatt csak két héttel később került sor. Pályáját az 1945. augusztus 20-án lejátszott magyar-osztrák labdarúgó mérkőzés közvetítésével kezdte, s utána több mint kétezerszer kiáltotta a szinte csak rá jellemző lelkesedéssel hosszan elnyújtott ó-val a gooooóóólt egy-egy magyar találat után. Ő örvendezett Németh Imre olimpiai sikerénél, neki kacsintott a helsinki dobogó tetejéről Papp Laci.
Az ő fordulata volt Londonban a legendás 6:3-nál az „all right Mr. Wright”, s Dömötör is azért várt az örökkévalóságig tokiói mindent eldöntő vízilabdás gólja előtt, hogy Szepesi a távolság felerősítő zúgásával négyszer rimánkodhassa el: „lőj, lőj, lőj Dömötör, lőj, gooooóóól!”
Az övé volt Farkas gólja a brazilok ellen, ő sírhatta el magát Balczó győzelme pillanatában, és az első kör jelképes lezárásával ő jelenthette elfúló lélegzettel Németh Imre fiának, Miklósnak fantasztikus montreáli gerelyhajító világcsúcsát.
Azután következett a második kör. Bonni tudósító, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, szórakoztató- és sportfőosztály-vezető a rádióban, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség Végrehajtó Bizottságának tagja, ötlet és küzdelem a labdarúgó Európa-bajnokság magyarországi megrendezéséért. Ha kevesebbszer is, de a rádióban továbbra is mindig hallható volt, hol olimpiai jegyzettel, hol labdarúgó-vb-tudósítással (15 nyári olimpián, 14 labdarúgó világbajnokságon vett részt), hol nosztalgiázó szórakoztató műsorral, hetente rendszeresen jelentkező labdarúgó magazinnal, manapság is minden szerdán jegyzettel.
Mérhetetlen alázattal szolgálta a rádiózást és a futballt. Aligha van olyan ember, aki nála nagyobb szenvedéllyel szerette mindkettőt. Műsorait szerényen és öntudatosan készítette el, megérezte, tudta, mit szeretne hallani a hallgató, miből lehet siker. Elindítója volt a körkapcsolásos közvetítéseknek, a kívánságműsoroknak, előnyben részesítette és kezdeményezte az élő adásokat. Otthonosan mozgott a közéleti műsorokban, a filmgyárban, a televízióban is, sportirodalmi tevékenysége jelentős.
Pluhár István volt az elődje, Deseő Dezső és a jó barát Gulyás Gyula a kortársa, Szűcs Ferencet, Novotny Zoltánt, Vass István Zoltánt már ő indította el pályájukon, s a későbbi utódokat is mindig figyelte, ellátta jó tanácsokkal. Hányszor, de hányszor hívta fel a figyelmet a naprakészség, a felkészülés, az olvasás fontosságára, a rokon műfajokban (írás, televíziózás) való munkálkodás, a sokoldalúság jelentőségére és arra, hogy a szépet, a jót vegyük észre, ne a rosszat, sportolópártiak legyünk, ne pedig ellenzőik.
Mindig figyelt az országhatárainkon túl élő magyarságra. Tökéletesen tisztában volt és van vele, hogy a környező országokban, Erdélyben, Csallóközben, Bácskában, Kárpátalján, de a távoli Kanadában, Egyesült Államokban, Argentínában, Ausztráliában élő magyarok mennyire szomjazzák az anyaországból érkező sporthíreket. Éppen ezért közel hét évtized alatt mindent megtett, hogy sportműsoraink legalább egy része a felsorolt területeken is hallható legyen.
Lehet, hogy csak szavakat kellett volna felsorolni: tehetség, elkötelezettség, szeretet, szenvedély, szerencse, alázat, önbizalom, optimizmus. Szepesi György 1922-ben született, 1945 óta rádiós. Minden utána következő sportriporter az „ő köpenyéből bújt ki”.