Magyar foci

A magyar labdarúgó-válogatott biztosította bennmaradását

A vasárnap este sorra kerülő Magyarország-Szerbia Nemzetek-Ligája mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott tiszta fehér szerelésben lépett pályára.

A két gárda teljesen ellentétes hangulatban várta az összecsapást: amíg a magyarok Izland 2-1-es legyőzésével kijutottak a 2021 nyarára halasztott, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra, addig a szerbek 11-esekkel alulmaradtak a skótokkal szemben, azaz lemaradtak a kontinensviadalról.

Érdekesség, hogy a két válogatott első összecsapása az októberi volt, amióta Jugoszlávia felbomlott, azaz Szerbia és Magyarország között ez volt a második hivatalos labdarúgó-mérkőzés. A jugoszlávok elleni utolsó két találkozó viszont kifejezetten rossz emlékű, ugyanis 1997 őszén előbb Budapesten 7-1-re, majd Belgrádban 5-0-ra kaptak ki a magyarok az egy évvel későbbi világbajnokság pótselejtezőjén.

Hiába kezdett jól a magyar válogatott, a 18. percben Nemanja Radonjics kilecszve mindenkit Jovic fejese után, majd okosan a jobb alsóba gurított a labdát.

A 24. percben Nikolics adott egy szép labdát Szoboszlainak, ám beléptek a lövése elé. A 31. percben ismét Dominik volt veszélyes, 23 méterről jobbal lőtt mellé, igaz, beleért a sorfal is a szabadrúgásba.  36. percben már nem is írjuk ki a nevét, kinek volt ismét hatalmas helyzete. Körülbelül nyolc méterről fejelhetett, de a kapus magabiztosan fogta.

Ez már érett. A 39. percben egy nagyszerű akciót követően Kalmár Zsolt tudott egyenlíteni.

Az 59. percben Holender indult meg a szélen Gudelj mellett, beadását azonban blokkolni tudták. Érdekesség, hogy a 75. percig 9 magyar szöglet volt, ami remekül mutatja a mezőnybeli fölényt. A 76. percben Szoboszlai beadását fejelte középre Bese, de Dmitrovics ezt is fogta.

""
Fotó: MTI

A 82. percben Könyves lőtt kapura, amit a kapus könnyedén fogott. Ebből viszont jött a kontra, Jovic pedig milliméterekkel lőtt csak a kapu mellé. A mérkőzés hajrája a szerbeké volt, a 87. percben Jovic volt ismét veszélyes a kapura, de Dibusz védeni tudta. Az állás maradt 1-1.

A magyar válogatott ezt követően szerdán Törökországot fogadja a Puskás Arénában a Nemzetek Ligája hatodik, utolsó fordulójában. 

Borítókép: MTI