Kosárlabda

A magyar kosárlabda-válogatott csapatkapitánya megtalálta új csapatát

A lengyel bajnok Slask Wroclawnál folytatja pályafutását Keller Ákos, a magyar kosárlabda-válogatott csapatkapitánya.

A 31 éves center az elmúlt szezont Körmenden kezdte, majd októberben a Zadarhoz igazolt. A kevés horvátországi játéklehetőség miatt februárban aláírt az olasz másodosztályú Orlandinához, ám a bajnokságot márciusban a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánították.

"Múlt héten hívott a menedzserem, hogy van egy ilyen ajánlat, én pedig régóta vártam arra, hogy külföldről keressenek" – fogalmazott az M1 aktuális csatornának Keller. Hozzátette, magyar ajánlatai már márciusban voltak, de azokat nem akarta elfogadni, mert reménykedett, hogy légiósként folytathatja.

Elmondta, egy plusz egyéves szerződést kötött a lengyelekkel, akik kezdőjátékosként számítanak rá.

"Vasárnap már utazom is ki, mert augusztus végén kezdődik a bajnokság, úgyhogy egy hetem van rákészülni a felkészülésre" – zárta a válogatott center.

A Slask Wroclaw rekordot jelentő 17 bajnoki címmel és 13 kupaarannyal büszkélkedhet.

Borítókép: fiba.basketball