Nemzetközi labdarúgás

A maffia fizette a szerb huligánokat

A Politika című újság értesülése szerint két drogbáró 200 ezer eurót fizetett 60 szurkolónak, hogy botrányt okozzanak Genovában. Céljuk a szerb állam tekintélyének gyengítése volt, hogy illegális üzleteiket nyugodtan folytathassák.
A lap szerint a rendőrség ezen információk alapján tartóztatott le 46 hazatérő huligánt a szerb határon. Közülük a legfiatalabb 19, a legidősebb 34 éves volt. Továbbra is Olaszországban marad vizsgálati fogságban ugyanakkor nyolc szerb huligán, köztük az ultrák vezérének tekintett Ivan Bogdanov.
Az illetékes olasz hatóságok pénteken döntöttek úgy, hogy a kedden félbeszakadt Olaszország-Szerbia labdarúgó Európa-bajnoki selejtező után letartóztatott négy szurkolónak Genovában kell maradnia az ügy kivizsgálásáig.
Borisz Tadics szerb elnök az olasz RAI2 televíziónak adott interjúban elmondta, hogy a legszigorúbban fognak fellépni a huligánok ellen:
"A randalírozókat elkülönítjük és megbüntetjük" – jelentette ki Tadics, aki hozzátette, reméli, a jövőben hatékonyabb lesz az egyeztetés Európában a különböző országok rendőrségei és belügyminisztériumai között, hogy megakadályozzák a hasonló botrányokat.
A genovai találkozó a szerb ultrák randalírozása miatt előbb 35 perces késéssel kezdődött el, később pedig újabb balhé miatt a 6. percben félbeszakadt. A vendégdrukkerek pirotechnikai eszközöket dobáltak az olasz drukkerek felé és a pályára, később pedig a rendőrökkel is összecsaptak, akárcsak a meccset megelőzően.
Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága a hivatalos jelentések beérkezése és elemzése után hozza meg döntéseit. A szerbekre vonatkozó büntetés az egyszerű megrovástól akár a sorozatból való kizárásig is terjedhet, de rendezési hiányosságok miatt elmarasztalhatják az olaszokat is. A mérkőzés három pontját 3-0-s  gólkülönbséggel várhatóan az olasz válogatott kapja meg, bár a szerbek a meccs újrajátszását szeretnék elérni.

MTI