Olimpia 2016

A londoni érmesekkel lelkesítik a tokióiakat

""

"A felvonulással szeretnénk megköszönni a támogatást mindenkinek, aki mögénk állt, de jó lenne, ha egyúttal sikerülne lendíteni Tokió 2020-as pályázatán is" – mondta Cunekazu Takeda, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke.

Londonban a japánok 38 érmet szereztek, hét aranyat, 14 ezüstöt és 17 bronzot. Az összeredmény rekordnak számít, a korábbi csúcs a 2004-es athéni játékokon született, 37 éremmel.

Tokió, amely korábban a 2016-os olimpiáért is harcba szállt, többek között azért nem lehetett befutó – a házigazda Rio de Janeiro lesz -, mert a helyi lakosság nem volt elég lelkes, az elvártnál visszafogottabban támogatta a kezdeményezést. Jelenleg is hasonló a helyzet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közelmúltban elvégzett felmérése szerint a japán főváros lakóinak még mindig csak a 47 százaléka támogatja a rendezést, miközben ez a szám a szintén versenyben lévő Isztambul esetében 73, Madridéban pedig 78.

A 2020-as játékok helyszínét 2013 szeptemberében jelölik ki.