Angol fociÁtigazolási hírek

A Liverpoolnál még mindig fókuszban a védelem megerősítése

Kép forrása: Getty Images

Matteo Moretto szerint a Liverpool fokozott érdeklődést mutat Marcos Senesi, a Bournemouth középhátvédje iránt.

Ami két dolgot is jelent. Egyrészt Konate folytatása még kérdéses. Másrészt a Liverpool jó áron megszerezhető játékosokra fókuszál.

Vagyis a tavalyi fontmilliók elköltése után, immár innovatív módon szereznének játékosokat.

Az argentin védő várhatóan szabadügynökként hagyja el a Bournemouth együttesét a nyáron. Ezért aztán több Premier League-klub, és La Liga-csapat is szívesen leigazolná.

Korábban a Tottenhamről gondolták úgy, hogy az első számú esélyes a megszerzésre. Azonban ehhez először biztosítaniuk kell a Premier League-helyüket a következő szezonra.

Ki tudja, hogy Senesi nem dönt-e addig, amíg ez kiderül?

A Liverpool jóval komolyabb esélyes. Mivel a közelmúltban a brightoni Jan Paul van Heckével is szóba hozták Arne Slottékat. Aztán az a pletyka elült.

Ugyan Ibrahima Konatéval a hosszabbításáról szóló szerződéses tárgyalásaiban már áttörésről beszéltek. De az ügyében még nem született döntés. Ezért aztán a Liverpool figyeli a lehetséges alternatívákat, hogy ne kelljen kapkodnia, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szerették volna.

Senesi nemcsak azért lehet vonzó opció, mert ingyen igazolható. Hanem azért is mert korábban játszott Arne Slot keze alatt, amikor a tréner még a Feyenoordnál volt a vezetőedzője.

Hogy ez nyom-e majd a latban? Néhány héten belül kiderül.