A Liverpool védője megsérült a válogatottban

Ez egészen biztosan nem jött jól Arne Slotnak, aki már csak a bajnoki győzelemeben reménykedhet. De a Liverpool számára ez sem lesz könnyű menet
Főleg úgy, hogy a nemzeti színekben szenvedett el újabb sérülést az egyik Liverpool védő. Ezúttal Ibrahima Konate.
Ha a holland menedzser nem hazája meccsét nézte a spanyolok ellen csütörtökön este, hanem a horvát-hollandot, akkor egészen biztosan borús volt a tekintete az első játékrész miatt.
Nem elsősorban Konate és a franciák játéka miatt.
Bár az is igaz, hogy a gallok 45 perc alatt két gólos hátrányban kerültek a találkozón, amiből nem is tudtak kijönni. Így 0-2-ről kezdhetik majd a párizsi visszavágót.
Slot nagyobb gondja az, hogy a Liverpool helyzetét tovább nehezítette a csütörtök esti NL-negyeddöntő.
Hiszen a Liverpool védője, Ibrahima Konate megsérült az első játékrészben és már nem is jött vissza a pályára.
A francia válogatott hivatalos Twitter-fiókja szerint Konate-t azért kellett lecserélni a félidőben, mert nem tudta tovább vállalni a játékot. Helyére Bayern München játékosa Dayot Upamecano állt be.
Ami Slotnak aggodalomra adhat okot, hogy Konaténak ez már a második sérülése egy héten belül.
Hiszen le kellett cserélni a Liverpool-PSG Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágón is a hosszabbításban.
Majd kétséges volt a vasárnapi, Newcastle United elleni Ligakupa-döntőben való szereplése is. Ott a pályán volt, de csak 57 percet játszott, mielőtt Curtis Jones váltotta volna.
Konate sérülése pedig tovább növeli a maródiak listáján a Liverpool keretében., Hiszen már kidőlt Trent Alexander-Arnold, Joe Gomez, Conor Bradley és Tyler Morton is.
Sőt Ryan Gravenberch is visszautazott szerdán a holland válogatott keret edzőtáborából, hasonló problémák miatt.
A holland tréner pedig csak reménykedhet, hogy Konate felépül egy hét alatt.
De nem lesz könnyű dolga összeállítani a csapatot a menedzsernek, hogyha így folynak tovább a dolgok.
A Liverpool következő mérkőzése április 2-án az Everton ellen lesz a Premier League-ben.
Arne Slotnak komoly fejtörést okozhat majd, hogy hogyan pótolja a hiányzókat a bajnoki hajrára.