Angol fociEgyéb

A Liverpool vasárnapi meccse előtt is megemlékeznek Jotáékról

Kép forrása: Preston North End

Hiába a Jota testvérek tragédiája, de az élet megy tovább. Így vasárnap már pályára lép felkészülési meccsen a Liverpool

Az ellenfél, ahogy az előző szezonban is, a Preston North End lesz.  Tavaly a Liverpool edzőközpontjában rendezték a találkozót. Ezúttal viszont idegenbe látogat a bajnokcsapat, amely nézők előtt mérkőzik majd meg a másodosztályú riválisával.

A két klub pedig bejelentette, hogy az autóbalesetben tragikus körülmények között elhunyt Diogo Jotára és Andre Silvára emlékeznek majd a vasárnapi barátságos mérkőzés előtt.

A szurkolókat arra kérik a Deepdale-ben rendezett találkozón, hogy már negyedórával a meccs előtt érkezzenek meg a helyszínre.

Mivel a találkozó kezdőrúgása előtt hazai csapat és a Liverpool is koszorút helyez el a vendégszurkolók előtt a testvérek emlékére.

Claudia Rose Maguire ezután elénekli a Can’t Help Falling In Love című számot. Majd a Liverpool himnuszát, a You’ll Never Walk Alonet.

A kezdő sípszó előtt egy perces néma tisztelgés következik. A találkozón pedig mindkét csapat fekete karszalagot visel.

A klub egyébként egy ingyenes, 16 oldalas kiadványt is kiad Diogónak és Andrénak szentelve.

A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap délután négykor kezdődik és a Liverpool hivatalos YouTube-csatornája élőben közvetíti majd az alábbi linken.