Angol fociÁtigazolási hírek

A Liverpool újragondolta Marc Guéhi leigazolását

Kép forrása: Getty Images

Az angol bajnok az utolsó pillanatban tett ajánlatott a játékosra. De szeptember 1-én lemaradtak Marc Guéhi megszerzéséről

A Palace ugyanis nem talált határidőre megfelelő csereembert a középhátvéd helyére. Így Guéhi maradt Londonban.

A héten viszont már arról írt a brit sajtó, hogy a két klub dűlőre jutott a játékos januári vételáráról.

Vagyis a téli átigazolási időszak első Liverpool szerzeménye lehet a hátvéd, 25 millió fontért.

Ezt viszont a The Times szerint most felülírták Arne Sloték. Vagyis a Liverpool Marc Guéhi leigazolását meg sem fogja próbálni januárban.

Mivel a bajnokcsapatnál arra jutottak, hogy védőből van elég és az ingyennél nincsen jobb lehetőség.

Azaz kivárják a jövő júniust, amikor a Guéhi már ingyen igazolhatóvá válik. Így a Crystal Palace védője úgy költözhetne az Anfieldre jövőre, hogy csak neki kell fizetni érte. 

Persze két kérdés ezzel kapcsolatban rögtön felmerül.

Az első, hogy valóban sikerül-e megköti az üzletet? Hiszen már nemcsak a Liverpool, hanem a Barcelona és a Real Madrid is szívesen megszerezné a játékost, hogyha nem kell fizetni érte. Miközben a 25 millió fontos vételáret januárban a katalánok nem tudják, a madridiak nem akarják leszurkolni.

A másik kérdés, hogy mi lesz így a Liverpool francia középhátvédjével? Ibrahima Konaté helyzete ugyanis ezzel alapjaiban gyengülhetne meg a jövő nyáron.

Okosabbak persze csak a télen lehetnek majd a szurkolók. Hisz legkorábban akkor tárgyalhatnak a lehetséges vevőjelöltek a júniustól szabad játékosokkal a leigazolásukról.