Angol foci

A Liverpool sorozatban másodszor bukta el a meccsét a hosszabbítás perceiben

Kép forrása: Darren Walsh/Chelsea FC via Getty Images

Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik is kezdő volt szombaton este a Stamford Bridge-en, ahol a Liverpool megszakította volna kétmeccses nyeretlenségi sorozatát

A regnaló angol bajnoknak mindenképpen győznie kellett ahhoz, hogy visszavegye a tabella első helyét a szombat délután győztes Arsenaltól.  Szoboszlai Dominik ezúttal nem jobbhátvédként volt ott a Liverpool kedzőjében, hanem Florian Wirtz helyén, aki a második félidőben csereként szállt be.

Giorgi Mamardasvili debütált a vendégek kapujában, de hiába védett jól a meccsen, 14 perc után már megkapta első Premier League gólját.

Moisés Caicedo 20 méteres bombájával vezetett a Chelsea. 

A félidő további részében hazai oldalon Garnacho, a vendégeknél Alexander Isak tévesztett célt nem sokkal.

A szünetben jöttek a cserék. Érkezett Wirtz, így Szoboszlai mehetett vissza védekezni, a lassan már megszokott helyére. Nem sokkal később Kerkezt is lehozta Arne Slot, helyére becserélte Robertsont.

Annak ellenére, hogy Szoboszlai hátra került, a támadásokból és az egyenlítésből is kivette a részét.

Hiszen a 63. percben Szoboszlai beadása után Isak passzolt Cody Gakpo elé, aki 1-1-re módosította az eredményt. 

A döntetlen sem a Liverpool, sem a Chelsea számára nem volt igazán jó eredmény. Így mind a két csapat ki akarta harcolni a három pontot.

Szoboszlai ezután is próbálkozott becsülettel. Ha kellett szerelt. Ha tudott kapura lőtt. De a hosszabbítás perceiig nem változott az eredmény.

A hajrában viszont a Chelsea dominált. Előbb Enzo Fernández fejelt kapufát.

Majd a 96. percben Estevao érkezett Cucurella középre tett labdájára és megszerezte a győztes gólt a Chelsea-nek.

A házigazdák három pontot érő góljának aztán Enzo Maresca annyira örült, hogy megkapta második sárgáját. Így a következő meccsen nem ülhet le a kispadra.

A Liverpool pedig ismét az utolsó utáni percben kapott ki, vagyis bukott el a döntetlent. Sorban a másodikat.

Ezzel pedig Arne Slot csapata visszaesett a második helyre a tabellán. Egy pontos a Liverpool hátránya az éllovas Arsenallal szemben.