Nemzetközi labdarúgás

A Liverpool menedzsere szerint elfogadhatatlan Suárez viselkedése

""

Luis Suárez nem éppen arról híres, hogy tiszteli a szabályokat és játékostársait. Színészkedés, kezezés és rendszeres rasszista megnyilvánulások kísérik a Liverpool uruguayi sztárjának karrierjét a válogatottban és klubjában is. Legutóbb épp most, januárban szabálytalankodott: az FA kupa harmadik fordulójának Manfield elleni mérkőzésén a győztes gólt kezezés után szerezte. Ezt persze a bíró nem vette észre, így a vörösök győztek. Ráadásul miután a fejére olvassák erkölcstelenségét, még ő szokott felháborodni.

Már a csapat menedzsere, Brendan Rodgers sem tudja szó nélkül hagyni legerősebb góllövője teljesítményét. "Olvastam az emberek véleményét, és ez az egész csapat számára elfogadhatatlan. Ez nem olyan dolog, amit eltűrünk itt. Az etikai kódexünk teljesen korrekt." – mondta a tréner. "Beszéltem Luisszal, és megértette a problémát. Tudja, hogy a klub menedzseereként mi a gondom. Ez egy nagy klub, és amit az emberek mondanak, az egész világon elterjed. Amiket mond és csinál, teljességgel elfogadhatatlan." – fejtette ki véleményét Suárez viselkedéséről Rodgers. "Senki sem tarhatja magát többre a klub imidzsénél, az kell hogy legyen a legfontosabb a játékosoknak." – fűzte még hozzá.

Már Suárez is érzi, hogy túl messzire ment. A Fox Sports Argentinának adott interjújában elmonta, ő is érzi, hogy a közvéleménynek van igaza.

"Csalással vádolnak. Az emberek úgy gondolják, mindig belesodrom magamat az erkölcstelen dolgokba. Sokszor igazuk is van, elragadnak a győzelmi esélyek"