A Liverpool Leoni sérülése miatt már a januári átigazolásokat szervezi

Az aktivitás pedig teljesen érthető Arne Slot részéről, hiszen akármilyen jól indult is az ősz, a szezon borzasztóan hosszú és a trófeákat csak tavasszal lehet megnyerni
Ehhez pedig egy stabil lábakon álló védelemre lesz szükség. Ezt tudja a holland menedzser is. Így Leóni kiesése a lehető legrosszabbkor jött a Liverpool számára, amely nem várhat a nyárig, hogy középső védőt igazoljon.
A két jelölt pedig meg is van a posztra és egyikük sem újdonság.
Az új információ az, hogy az angol bajnok már most elkezdi a hadműveletet valamelyikük megszerzésére.
Az első jelölt Marc Guehi, akiről az utolsó pillanatban maradtak le a nyáron.
Akkor 35 millió fontot ajánlottak a középhátvédért. Azonban a Crystal Palace végül elállt az átigazolástól, mivel a menedzser, Oliver Glasner meggyőzte a tulajdonost Steve Parisht, hogy ne engedje el a csapatkapitányt. Hiszen vele képesek lehetnek még az idén is kupákat nyerni.
A hírek szerint akkor Parish megegyezett a Liverpool vezetőivel, hogy a télen 25 millió fontért eladja majd a játékost, aki nyáron ingyen igazolhatóvá válik.
Igen ám, de azóta Marc Guehiért bejelentkezett a Real Madrid. A királyi gárda nyáron tehát ingyen vinné, persze mesés bért kíválva neki.
Erre licitálna rá a Liverpool.
Ugyanis Slot arról próbálja meggyőzni a tulajdonosokat, hogy ajánlják fel újra a 35 millió fontot a Palace számára januárban és a játékosnak is emeljék a tétet. A trénernek pedig van hitele…
A TBR Football hírei szerint a Palace most számít és várja is a januári ajánlatot. Hiszen hiába a menedzser óhaja, pénzt utoljára ekkor láthatnak a játékosból.
Azonban, ha Guehi megmakacsolja magát, akkor készen áll a B-terv is, amely egy kicsit költségesebb.
Ez a verzió Ronald Araujó. Akit eredetileg Konaté helyére néztek ki a jövő nyárra, ha a francia eligazolna. Azonban a nem várt sérülés miatt minden felgyorsulhat.
Hiszen hiába csapatkapitány az uruguayi védő a Barcában, minden átigazolási időszakban felvetődik a távozása.
Az Ovideo ellen gólt fejelt és gólpasszt adott, de már a héten szó volt arról, hogy Arne Sloték lépéseket tettek, hogy leigazolják.
A Palace védőjéhez képest Araujó legalább másfélszer annyiba kerülne. Azonban korántsem lehetetlen az üzlet. Mert ha sokáig folytatódik az FC Barcelona stadionmizériája, akkor ismét kifut a klub a pénzből. Ezt pedig csak eladásokkal tudná egyenesbe hozni.
Tehát hiába van még csak október a Liverpool már korántsem csak tapogatózik. Hiszen már január elején pontot kell tennie az ügyre.