A Liverpool leigazolta a kapust, aki négy angol büntetőt hárított a kontinenstornán
Persze ezúttal nem Arne Slot bővítette a kapuskontingensét, hisz nyugodtan elmondható, hogy azzal nincsenek gondjai a holland menedzsernek. Hanem a Liverpool női csapatához írt alá a svéd hálóőr
A Liverpool Women ugyanis kölcsönvette Jennifer Falkot, a svéd BK Hackentől a szezon hátralévő részére.
A 32 éves játékos szereplésének a pikantériája, hogy Falk négy büntetőt is hárított a tavaly nyári Európa-bajnokságon az Anglia elleni tizenegyespárbaj során.
Igaz Svédország ennek ellenére búcsúzott. A Háromoroszlánosok pedig végül megnyerték az Európa-bajnokságot.
Falk a Liverpool második igazolása ebben a hónapban a Hackentől, miután Alice Bergstrom a múlt héten írt alá.
„Nagyon boldog és izgatott vagyok, alig várom, hogy pályára léphessek. Egy álmom volt, hogy ebben a ligában játszhassak, és ez egy igazán nagy klub, szóval nagyon boldog vagyok. A környezet itt csodálatos. Minden megvan, amire szükséged lehet.” – nyilatkozta a svéd kapus a leigazolás után.
A Liverpoolnak is szüksége van az erősítésre, hiszen a csapat jelenleg az utolsó helyen áll az angol női profi ligában.