A Liverpool Huijsen helyett már talált új „védőjelöltet”

Egy-egy átigazolási kudarc nem szegi kedvét Arne Slotnak. Hiszen azok után, hogy Dean Huijsen kikosarazta a klubot, már meg is van az angol bajnok új védőjelöltje
A Liverpool pedig egy újabb „acélos” átigazolási célpontot talált. De Anglia vagy Hollandia helyett már Franciaországban.
A Rousing The Kop szerint ugyanis Arne Slot újragondolta a prioritásokat és immár Nathan Zézé leigazolását tervezi a Nantes-tól.
A Liverpool négy fordulóval a vége előtt már megnyerte a Premier League küzdelmeit, így már most aktívan keresgél az átigazolási piacon.
Trent Alexander-Arnold közelgő távozására válaszul a Liverpool új szerződést kötött Conor Bradley-vel, és Jeremie Frimpong esetében már csak az átigazolási „ablaknak kell kinyílnia” a szerződtetéshez.
Azonban itt még korántsem lesz megállás.
A védelem megerősítésére szerették volna megszerezni Dean Huijsen, aki végül a Realhoz igazolt.
Így maradt némi hely a hátsó alakzatban valamint körülbelül 50 millió font ennek a betömésére. De talán ennyire nem is lesz szükség.
Ugyanis a Liverpool ligazolná Zezét, aki szülővárosa csapataiban játszott világ életében és mindössze 19 éves.
De ebben a szezonban a Ligue 1-ben már 18 meccsen pályára lépett, amikor felhozták a Nantes B csapatától.
A Liverpool menedzser ugyanis látja a potenciált a középhátvédben, aki a jövő nagy csillaga lehet. Nem véletlenül szemelte ki a Bournemouth is a franciát Huijsen pótlására.
Zézét Slot már Virgil van Dijk utódjának is tekinti, aki a holland mellett kinőheti majd magát.
A játékosnak persze választania kell, hogy nem lesz-e számára túl nagy ugrás, hogy a kiesés elleni küzdő francia gárdától az angol bajnokhoz igazoljon?