A Liverpool kompromisszumot kötött a szurkolókkal
Érdemes volt határozottan fellépnie a drukkereknek a Liverpool tulajdonosaival szemben, mert megegyezés született az Anfield jegyárváltozásairól.
A vezetőségnek ugyanis visszakoznia kellett a korábban bejelentett jegyáremelés miatt. Miután a Liverpool szurkolók csoportjai több meccsen is tiltakoztak az ellen.
Így a klub közleményben erősítette meg, hogy a szurkolói testülettel folytatott megbeszéléseket követően a felülvizsgálta a korábbi jegyár döntését.
Az új megállapodás pedig a korábbi elképzeléshez képest változásokat tartalmaz az elkövetkező szezonokra vonatkozóan.
Ami annyit jelent, hogy a belépőjegyek árának inflációhoz igazodó három százalékos emelése a 2026–27-es szezonra megtörténik. De az azt követő évenkénti áremelést egyelőre befagyasztját.
Valamint úgy döntöttek, hogy további megbeszéléseket tartanak arról, hogy hosszabb távú alternatív megoldásokat és kereskedelmi ötleteket keressenek a Szurkolói Tanáccsal, hogy elkerüljék a jövőbeni jegyár-emelkedéseket.
A Liverpool vezetősége úgy véli, hogy ezek nélkül nem tartható a versenyképesség, így szükség lesz a jövőbeni inflációs emelésekre, beleértve a 2028-29-es szezont is.
Vagyis mindenki elkötelezett, de a klub nagyobb bevételt szeretne, ez pedig nehezen elképzelhető áremelés nélkül.