A Liverpool beleköphet a Manchester United levesébe?
Ugyanakkor a Brighton legalább 100 millió fontot szeretne kapni játékosáért, így kisebb licitháború alakulhat majd ki.
A Brighton fiatal középpályása, Carlos Baleba hamarosan a Premier League két legnagyobb klubja között válhat komoly csaták tárgyává. A 21 éves kameruni játékost ugyanis nemcsak a Manchester United, hanem immár a Liverpool is figyeli – írja a TEAMtalk.
A United menedzsere, Ruben Amorim már a nyári átigazolási időszakban is mindent megtett a 21 éves kameruni futballista megszerzéséért, de a próbálkozás kudarcba fulladt. A portugál edző középpályáját alapjaiban szeretné megerősíteni: tervei szerint egy új igazolás érkezhet januárban, majd egy másik a szezon végén, és Baleba számít a „nagy álomnak” a listán.
A Brighton azonban januárban egyáltalán nem szeretne megválni játékosától, még akkor sem, ha az idény elején hullámzó teljesítményt nyújtott. Amorim és stábja ennek ellenére továbbra is ragaszkodik hozzá.
A Liverpool is képbe került
Most azonban új fordulat jött: Arne Slot és a Liverpool is elkezdte szoros figyelemmel kísérni Baleba teljesítményét. A TEAMtalk forrásai szerint a Vörösök „nagyon közelről” monitorozzák a középpályás szezonját, és ha nyáron középpályást keresnek, Baleba neve könnyen az első számú célponttá válhat.
Ezzel pedig az United komoly bajba kerülhet, hiszen kevesen szeretnének licitharcba keveredni a Liverpoollal – sem a pályán, sem azon kívül.
🚨 Liverpool are monitoring Brighton midfielder Carlos Baleba.
The 21-year-old also remains a target for Manchester United.
(Source: @TEAMtalk) pic.twitter.com/IzSMjVUbwB
— Transfer News Live (@DeadlineDayLive) September 21, 2025
A dél-angliai klub szilárdan tartja magát: Baleba nem eladó. A játékos szerződése 2028-ig érvényes, ráadásul a Sirályok egyéves hosszabbítási opcióval is rendelkezik, így rendkívül erős alkupozícióban vannak.
Ha azonban valaki mégis el akarná csábítani a kameruni tehetséget, annak legalább 100 millió font feletti ajánlatot kellene letennie az asztalra. A Brighton a 2023-as Moisés Caicedo-üzletet (115 millió font a Chelsea-nek) tekinti mérceként.