A Liverpool B-terve már kész, ha az Isak-üzlet mégsem jönne össze

Márpedig a helyzet ebbe az irányba tendál, miután a Newcastle a Liverpool első ajánlatát megfontolás nélkül visszadobta
A 110 millió fontos ajánlat nem volt elegendő az Isak-üzlet megkötéshez, így a Liverpool egy másik „világklasszist” szemelt ki magának.
A Newcastle 150 millió fontos igénye és az angol bajnok ajánlata közötti 40 millió font ugyanis áthidalhatatlannak tűnik még úgyis, hogy közben Díaz eladásából jelentős összeg folyt be a kasszába.
Így aztán a Liverpool már a Real Madrid sztárjára, Rodrygóra fókuszál.
Akivel kapcsolatban egy hete még az volt Arne Slotték gondja, hogy nagyon sokba kerül. De kiderült, hogy mégsem olyan drága.
A Real Madrid 90 millió eurót kér a csatáráért, ami kicsivel kevesebb, mint 80 millió font. Ez pedig messze jobb üzlet, mint a 150 millió fontos.
Az ESPN Brazil szerint a Liverpool már fel is vette a kapcsolatot a szélső ügynökeivel, mielőtt megtenné első hivatalos ajánlatát.
Siro Lopez brazil újságíró azt állította, hogy ezek a tárgyalások már ott tartanak, hogy Rodrygo meg is állapodott a személyes feltételeiben a Vörösökkel. A zsurnaliszta szerint a brazil játékos az ügynökein keresztül jóváhagyott egy informális ajánlatot.
Így azán Isak lassan megbarátkozhat a gondolattal, hogy a következő szezonban ugyan a Bajnokok Ligája kihívásainak kell megfelelnie, de mindezt továbbra is a Newcastle Unitedben.
Persze a Rodrygo üzlet sem 100 százalék, hiszen az utolsó madridi információk szerint Xabi Alonso az eddigi mellőzés ellenére is szeretné megtartani a brazilt a következő szezonra.
Azonban a vezetőedző igazolni is szeretne. Amit csak akkor tud megvalósítani, hogyha valakit elad a klub.
Ugyan még sok nap van hátra az átigazoláis időszakból, de egyik klub sem várna szeptember 1-ig.
Persze most a Liverpoolnak kell lépnie. Bárkiért is teszi majd ezt meg.