Amerikai sportok

A liga bejelentette a lockoutot, Bradyék, már szervezkednek

Ez egy szomorú nap a futballban. – mondta a támadó falember Damien Woody, akit nagyon komolyan érint a lockout, ugyanis jelen pillanatban szabad ügynök és a kizárás miatt nem valószínű, hogy szerződést kap. Nos a liga tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy megindította a lockout procedúráját, ami természetesen nem teszik a játékosoknak, akik Tom Brady, Peyton Manning és Drew Brees irányításával beadtak egy indítványt, amivel a lockout azonnali feloldását próbálják meg elérni.

Eközben a liga minden játékos számára eljuttatott egy levelet, melyben leírja a lockout alapvető szabályait:
1. A játékos nem léphet be a csapat létesítményeinek területére és a stadionba, hacsak nem futballhoz nem kötődő, vagy jótékonysági eseményről van szó.
2. A játékos nem kap semmilyen bért és juttatást csapatától.
3. A csapat nem fizeti tovább a játékos egészségbiztosítását, erre saját magának lesz ezentúl lehetősége.
4. Semmilyen tevékenységet nem végezhet a játékos, amire szerződése feljogosítja, és a csapat számára sem láthat el semmilyen feladatot.
5. A szűrések és ellátások a meg nem engedett szerhasználat, anabolikus szteroidok és hasonló szerek használata miatt abbamaradnak.
6. Ha a HR osztálytól szüksége van adatokra a játékosnak (adóügyek, gyerektartás, stb.), vagy a létesítményekben felejtett személyes tárgy miatt van szüksége információra, felhívhatja az ügyintézőt.
7. A HR ügyintézőn kívül senki sem kommunikál a játékossal a csapat részéről, sem futballal, sem a CBA szituációval, sem az NFL-lel kapcsolatban.
8. A játékos ügynökével sem kommunikálhat a csapat az előbb említett témákban.
9. A csapat nem ad tanácsot és tájékoztatást a játékosnak edzésekkel kapcsolatban.
10. A futballal kapcsolatos sérülteken kívül az NFL csapat egyetlen játékos rehabilitációját sem állja. A futballtevékenység során sérült játékos másik levelet is kap a lockout során érvényben levő rehabilitációs tervéről.
11. Jogi ügyekben és egyéb problémák kezelésében sem áll a játékos rendelkezésére a csapat.
12. Ha a játékos a lockout folyamán bármilyen tevékenységet végez, akárcsak edzést is, akkor azt saját felelősségére teszi, és az ilyen tevékenység következtében fellépő sérülések miatt az NFL nem felelős semmilyen téren. Megvan a lehetőség más munkahely után nézni a lockout során, de az ott szerzett sérülésekért az NFL szintén nem felelős. Amint megszületik az új kollektív szerződés, a játékosnak azonnal jelentkeznie kell csapatánál, ennek megfelelően a másik munkahelyet úgy kell megválasztani, hogy a játékos a csapathoz ekkor azonnal visszatérhessen.

forrás: profootballbusiness.blogspot.com