Nemzetközi labdarúgás

A lengyelek végre megküzdhetnek az Eb-trófeáért – csapatportré

A Lengyel Labdarúgó-szövetség (lengyelül: Polski Związek Piłki Nożnej) irányította lengyel nemzeti csapat története során mindössze a második Európa-bajnoki szereplésére készülhet, 2008-ban a csoportkörben fejezték be a küzdelmeket az osztrák-svájci rendezésű viadalon. A legemlékezetesebb lengyel válogatott kétségkívül a hetvenes évek közepén volt. Az 1974-es világbajnokságon a harmadik helyet szerezték meg, miután Brazíliát 1–0-ra legyőzték a bronzmérkőzésen, Grzegorz Lato 7 góljával pedig a gólkirályi címet hódította el. 1982-ben ismét a dobogó harmadik fokára állhattak fel, ekkor Franciaországot sikerült 3–2 arányban legyőzni a harmadik helyért rendezett mérkőzésen. Az 1972-es müncheni olimpián aranyérmet szereztek, amit 1976-ban, Montréalban és 1992-ben, Barcelonaban egy-egy ezüstérem követett.

""

1874-1918 között – amikor a kontinensen fejlődésnek indult a labdarúgás – Lengyelország még csak nem is létezett. A modern lengyel államot 1921-ben alapították, és a nemzeti tizenegy 1921. december 18-án, Budapesten Magyarország ellen játszotta első hivatalos mérkőzését, melyet 1–0-ra elveszített. Az első győzelmükre 1922. május 28-ig kellett várniuk, ekkor Stockholmban győzték le Svédországot 2–1-re.

""

Történetük legnagyobb vereségét 1948. április 26-án, Dániától szenvedték el (0–8). Az emlékekből felocsúdva 1963. szeptember 4-én a lengyelek 9–0-ás verést mértek a norvégokra. Ezen a mérkőzésen debütált a nemzeti együttesben az a Włodzimierz Lubański, aki pályafutása ideje alatt (1963–1980) 75 találkozón 48 gólt szerzett, ezáltal a válogatott legeredményesebb játékosa volt. A 9–0-ás rekordot 2009. április 1-jén döntötték meg, amikor San Marinot fektették két vállra egy 10–0-ás győzelemmel.

Az 1974-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőiben nem kis meglepetésre Angliát maguk mögé utasították és jutottak ki. A nyitómérkőzésükön Argentínával találkoztak. Nyolc perc elteltével már 2–0-ra vezettek a lengyelek. Grzegorz Lato nyitotta a gólok sorát, majd Andrzej Szarmach duplázta meg az előnyt. A 60. percen az argentinoknak Ramon Heredia révén szépítettek, de rá két percre Lato visszaállította a két gólos különbséget. Carlos Babingtonnak még sikerült betalálni a 66. percen, de mint később kiderült ezzel alakult ki a végeredmény, ami 3–2-es lengyel sikerrel zárult.

""

A következő csoportmérkőzésen nem volt nehéz dolguk, Haiti ellen sima 7–0-ás győzelmet arattak. Ezen a mérkőzésen Szarmach 3 alkalommal, míg Lato kétszer volt eredményes. Ezután az olaszokkal találkoztak, akik az előző 1970-es világbajnokság ezüstérmesei voltak. A félidőben Szarmach és Kazimierz Deyna góljaival, 2–0-ás lengyel vezetésnél vonultak pihenőre a csapatok és ez egészen így volt a 86. percig, amikor Fabio Capello találatával szépítettek az olaszok. A lengyelek csoportgyőztesként, mindhárom mérkőzésüket megnyerve jutottak tovább a második csoportkörbe, ahol az első találkozójukon Lato góljával a svédeket győzték le 1–0-ra, majd következett Jugoszlávia. A 24. percben büntetőt kaptak és ezt Lato értékesítette. A 43. percben sikerült a jugoszlávoknak kiegyenlíteni, de Lato a 62. percben ismét betalált és eldöntötte a meccset.

1974. július 3-án következett a házigazda, korábbi világbajnok NSZK elleni mérkőzés. A találkozó napján egész nap esett az eső és emiatt meglehetősen mély volt a talaj. A lengyelek szerették volna elhalasztani, de az osztrák játékvezető nem ment bele a halasztásba és a mérkőzés lejátszása mellett döntött. Mindenképp győzni kellett volna a döntőbejutáshoz, azonban az NSZK Gerd Müller 76. percben szerezett góljával jutott be a fináléba. A lengyelek csalódottak voltak, de még hátra volt a bronzmérkőzés, ami Brazília ellen kellett lejátszani. A csodálatos menetelésüket pedig sikerült szépen lezárniuk 1–0-ás győzelmet aratva a világbajnoki címvédő ellen. A gólt Lato szerezte, akinek ez már a 7. találata volt és ezáltal kiérdemelte a gólkirályi címet, csapata pedig a harmadik helyen végzett.

A legendás Górski féle válogatott 1982-re jelentősen átalakult, mindössze: Lato, Szarmach, Kusto és Żmuda maradt hírmondónak a 74-es keretből. Ők négyen és a fiatalabb generáció tagjaival kiegészülve vágtak neki a világbajnokságnak. Ez a csapat már az úgy nevezett Zibi Boniek által fémjelzett alakulat volt.

""

A sorsoláskor az A-csoportba kaptak besorolást Olaszország, Kamerun és Peru társaságában. Az olaszok ellen egy tiszteletreméltó 0–0-ás döntetlennel nyitottak, amit egy ugyancsak gól nélküli döntetlen követett Kamerun ellen. A gólínséget egy gólzáporos győzelem törte meg a harmadik csoportmérkőzésükön. Perut 5–1-re győzték le úgy, hogy mind az 5 gólt különböző játékos szerezte. Latoék így megnyerték a csoportot és továbbjutottak a második körbe. Itt Belgium legjobbjait 3–0 arányban múlták fölül Boniek mesterhármasával, ezután pedig a Szovjetunióval játszottak döntetlent (0–0). A második csoportkört is megnyerve az elődöntőben ismét találkoztak az olaszokkal és ezúttal Paolo Rossi góljaival az azúrkékek diadalmaskodtak, bejutva a világbajnokság döntőjébe. A lengyelek így, akárcsak 1974-ben újból a bronzcsatában voltak érdekeltek, ahol Franciaországot verték meg 3–2-re.

A nagy visszatérése a 2002-es világbajnokság alkalmával, Jerzy Engel edzősége idején került sor. A Koreai-japán közös rendezésű vb-re csoportját megnyerve elsőként jutottak ki Európából a lengyelek. A világbajnoki csoportok sorsolásakor a D jelzésű négyesbe kerültek a házigazda Dél-Korea, Portugália és az Egyesült Államok mellé. Első mérkőzésükön Dél-Koreával kellett összemérniük az erejüket és 2–0 arányban alulmaradtak. A gyenge kezdést követően a folytatás sem sikerült jobban. Portugáliától 4–0-ra kaptak ki egy meglehetősen sima mérkőzésen, ami azt jelentette, hogy matematikailag is búcsúzni kényszerültek a további küzdelmektől. Utolsó megmérettetésükön aztán sikerült legyőzniük 3–1-re az USA-t, de ez már apró szépség tapasz volt.

""

2007. április 18-án Wales fővárosában Cardiffban eldőlt, hogy Lengyelország Ukrajnával közösen fogja rendezni a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságot. Ez lesz a 14. kontinenstorna a kupa történetében. A lengyel-ukrán pályázat az olaszt és a magyar-horvát közös pályázatot előzte meg a versenyben. Az Eb csoportjainak sorsolását Kijevben, Ukrajnában tartották 2012. december 2-án. Lengyelország automatikusan az A-csoportba került és hozzásorsolták Csehországot, Görögországot illetve Oroszországot.

""

 A jelenlegi lengyel keret talán a kapusposzton a legerősebb, hiszen a válogatott mindkét portása, Szczęsny és Fabiański is az Arsenalban véd. Kiemelkedő játékosnak számít még a két dortmundi, a csapatkapitány Jakub Błaszczykowski és a gólvágó Robert Lewandowski. A lengyel csapat hét játékosa is Németországban keresi kenyerét, az egész keretben mindössze öt labdarúgó játszik Lengyelországban.

A lengyel válogatott kerete:

Kapusok:

Łukasz Fabiański
Wojciech Szczęsny

Védők:

Marcin Wasilewski
Jakub Wawrzyniak
Tomasz Jodłowiec
Łukasz Piszczek
Grzegorz Wojtkowiak
Damien Perquis
Sebastian Boenisch
Marcin Kamiński

Középpályások:

Dariusz Dudka
Jakub Błaszczykowski
Sebastian Mila
Sławomir Peszko
Ludovic Obraniak
Adrian Mierzejewski
Maciej Rybus
Adam Matuszczyk
Eugen Polański

Csatárok:

Robert Lewandowski
Ireneusz Jeleń
Kamil Grosicki

 Forrás: wikipedia