"A legőrültebb futammal zárult a legőrültebb Forma-1-es szezon" – Kiss Norbert Forma-1-es szakértő

Kiss Norbert versenykamionjával

Úgy gondolom, visszatekintve évek óta a legizgalmasabb Forma-1-es idény van a hátunk mögött, elég, ha csak arra gondolok, hogy még soha nem fordult elő a sportág történetében, hogy nyolc különböző pilóta futamgyőzelmével induljon egy szezon. Talán az lehetett a dolog kulcsa, hogy sikerült jól eltalálni a szabályokat, de az új gumik is sokat vetettek a latba.

A Pirelli most olyan gumikat hozott a csapatoknak, amik szűk tartományban működtek jól, ennek volt köszönhető a változatosság, hiszen a gumik teljesítménye autóról-autóra, pályáról-pályára változott a terhelés és a körülmények változásának függvényében, ezért mindig azok kerültek előnybe és tudtak sikeresek lenni, akik a legjobban megfeleltek az adott körülményeknek.

A szezon második felére kezdtek letisztázódni az erőviszonyok, kialakult a harc a stabilak és a gyorsak között. A stabilitást Kimi Räikkönen és Fernando Alonso, a gyorsaságot pedig például Sebastian Vettel és Lewis Hamilton képviselte.

Alonso és Kimi futamgyőzelmekben nem volt annyira erős, viszont a finn mindig célba ért és egy kivétellel mindig pontot is szerzett, ennek köszönheti az összetettbeli harmadik helyét. Alonso pedig minden versenyen pontot szerzett, amin célba ért.

A spanyol Spaban és Suzukában vesztett sokat, egy balszerencse-sorozattal, de talán csak Japánban volt benne a kiesésében, ahol a kelleténél agresszívabban próbált előre törni. Neki ezen ment el a bajnokság, a két rajtbaleset nagyon nem jött jól neki, és ebben a szezon egyik nagy ámokfutójának, Romain Grosjeannak is szerepe volt, aki, mint tudjuk, eltiltással is bűnhődött meggondolatlan manővereiért.

Ha már kitértem Alonsóra, beszélnék egy kicsit arról is, mi hiányozhatott neki a világbajnoki címhez. Azt gondolom, egyértelműen az időmérő edzések jó tempója. A Ferrari menője ott bukta el a csatát Vettellel szemben, hogy nem tudott jó rajtpozíciókat kiharcolni magának, rendre az 5-6-7-8. helyekről kellett feljönnie a dobogóra, így versenyben tudott maradni, de nagyon hiányzott neki az egykörös tempó.

Aztán érdekes vele kapcsolatban az is, hogy az utolsó két-három versenyen kellett volna a legjobban teljesítenie, de Amerikában és Brazíliában is kikapott Massától a kvalifikáción. Attól a Massától, akit a szezon elején mindenki lesajnált és kritizált, bár az tény, akkor nagyon gyengélkedett.

Érdekes, hogy mi történhetett a csapaton belül. Valószínű, hogy az utolsó pillanatig fejlesztettek, és talán Alonso autóján változtattak többet, csak ez rossz irányba sült el… Tény, hogy Massa hirtelen jobban teljesített, kíváncsi lennék, mitől ment neki ilyen jól a végén.

Ha már fentebb a brazil GP is szóba került, egy kicsit leparkolnék az interlagosi futamnál, mert ezt tartom az idény legjobb, legizgalmasabb versenyének. Már csak azért is, mert ezen a futamon dőlt el a világbajnoki cím, de egyébként is őrült egy verseny volt.

Azt nagyjából lehetett tudni, hogy Vettel erősebb lesz, mint Alonso, aki a versenytempójában reménykedhetett. Sokan a rossz időjárást várták a spanyol szurkolói közül, mert a korábbiakban is feküdtek neki az esős versenyek. Ők örülhettek, mert már a rajtrácson csöpörgött az eső, aztán rögtön a rajt után megindult a kavarodás.

Alonso jól jött ki belőle, pedig most is rossz pozícióból rajtolt. A gyorsaság most sem volt sajnos egyértelmű, verte például Hülkenberg is, de a stabilitás megint kijött nála. Vettel rögtön a rajt után kieshetett volna, mert belekeveredett egy ütközésbe, de szerencsével folytatni tudta a versenyt. Tapasztalat, hogy az esetek 90 százalékában mindkét autó kiesik egy ilyen balesetnél, de a német megúszta…

Leírhatatlan szerencséje volt, mert láthattuk korábban is, hogy ennél kisebb ütközéseknél jobban is megsérültek a Red Bullok. A futam közben aztán már neki is kedvezett az időjárás, abból a szempontból, hogy változó körülmények között könnyebb volt átlépni a középmezőnyt. Hol esett, hol elállt az eső, így fel tudott jönni, végül pedig csak arra kellett figyelnie, hogy elég pontot szerezzen.

Egy mondat erejéig már említettem Nico Hülkenberget is, akit azért is szeretnék kiemelni, mert érzésem szerint ő volt az idény egyik meglepetés pilótája. Rajta kívül a szezon elején remekelő Sergio Perezt is dicséret illeti, de ha abszolút kellemes csalódást kellene megneveznem, egyértelműen Kimi Räikkönenre tenném a voksom. Rá mindig érdemes volt odafigyelni, rendre benne volt a dolgok közepében.

Korábban már láthattuk, hogy Michael Schumachernek sem volt egyszerű dolga a visszatérése után, nos, Räikkönen jól megugrotta ezt az akadályt. Jó volt látni, hogy felszabadultan, örömmel tud versenyezni, és a tőle megszokott csibészség sem hiányzott, hiszen még a versenymérnökét is simán helyre rakta, ha úgy érezte, beleszólnak a munkájába. Aztán be is bizonyosodott, tudja a dolgát, nem kell őt verseny közben irányítgatni.

A meglepetések mellett nyilván olyat is kéne választani, aki csalódást okozott, nálam ez Paul di Resta volt idén, aki anno a DTM-ben remek eredményeket ért el, sőt, még bajnok is volt 2010-ben, nagy tehetségként érkezett a Forma-1-be és korábban ezt igazolta is, de idén kicsit szét volt esve, főleg Nico Hülkenberghez képest.

Az ilyen kisebb csapatoknál, mint a Force-India – ami egyébként azért összességében remekül teljesített idén -, igazság szerint az a mérvadó, hogy a pilóták egymáshoz mérten hogy teljesítenek. Ebben a megközelítésben a skót volt számomra a legnagyobb csalódás idén.

Hozzá hasonlóan Pastor Maldonadót is egy kicsit ebbe a kategóriába sorolnám, bár vele kapcsolatban inkább egy kis kettősséget érzek. Az idény elején remekelt, Barcelonában futamot nyert, aztán a szezon második szakaszában nagyon visszaesett, ritkán tudott még az első tízbe is bekerülni.

Végezetül egy dologra térnék ki még, a szezon általam vélt legellentmondásosabb esetére, ami a Ferrarihoz kapcsolódik. Úgy gondolom, a Scuderia austini trükkje Massa sebességváltó-cseréjével érdekes dolog volt, azonban a kardnak két éle van.

A csapat szempontjából érthető volt, hogy minden lehetséges eszközzel a világbajnoki címért harcoló Fernando Alonsót támogatják, hiszen, ha valaki megérdemelte, hogy segítsék, akkor az Ő volt, hiszen sosem okozott csalódást a maranellóiaknál. Ellentétben Massával, aki az emlékezetes hungaroringi balesetét követően finoman szólva sem találta önmagát.

A Ferrari joggal gondolta úgy, hogy minden segítséget megad Alonsónak, még ha az ellenfelek vagy nézők szemében ez visszásságot is vált ki. Ez az esetet méltán lehetne botrányosnak nevezni, de azért érthető, attól függ, ki melyik oldalon áll. Nyilván a Ferrari-rajongók helyeselték és megértették a döntést, az ellentábor pedig hangosan tiltakozott ellene.

Összességében úgy gondolom, soha ennél rosszabb Forma-1-es idényünk ne legyen, hiszen akadt már olyan év, amikor negyedennyi izgalmat tartogatott számunkra a száguldó cirkusz. Valami hasonlót várok jövőre is.