„A legnagyobbak fent maradnak” – a Kancsendzönga magyar hőseinek emlékére

"Egy hétköznapi ember számára elképzelni is nehéz, milyen lehet „létezni” 8000 méteres magasságban, ahol olyan ritka a levegő, mintha az ember tüdejét satuba fognák, hogy csak éppen annyi oxigént tudjon befogadni, ami a létfenntartáshoz elég.

Egy hétköznapi ember számára elképzelni is nehéz, mekkora elszántság, mekkora akaraterő és elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki egy ekkora hegyet meghódítson, mi több, egyáltalán megpróbálkozzon vele.

A Kancsendzöngát meghódító két magyar hegymászó, a világszerte ismert és elismert Erőss Zsolt és társa, a hatalmas tehetségnek tartott, mindössze 27 éves Kiss Péter óriási dicsőséget szerzett hazánknak és ezért az életét adta. Kétség sem férhet hozzá, a hegymászás volt az életük. E sorok írójának talán a Kékestető volt az eddigi legmagasabb csúcs, amelyet megmászott, de mégis régóta foglalkoztatta a Himalája roppant csúcsainak misztikuma.

Az a vonzalom, az a megközelíthetetlenség, épp az a vészjósló hatalmassága a világ legmagasabb csúcsainak, amely a hegymászókat odavonzza, hogy megmutassák, képesek sokszorosan túllépni az emberi tűrőképesség határait, hogy meghódítsák az örök hó birodalmában ágaskodó csúcsokat.

Éppen ezért nem érti azokat a honfitársait, akik az együttérzés legcsekélyebb formáját sem mutatták, mikor kiderült, Erőss Zsolt és Kiss Péter nem jön többé le a Kancsendzöngáról, a „Hó öt kincse”, a kirant vallást követők szent hegye nem engedte le őket.

Erőss Zsolt személyében a legnagyobb magyar hegymászó lelt örök nyugalomra a Himalájában. Ott, ahol talán a legjobban érezte magát, ott, ahol tíz nyolcezres csúcsot mászott meg, ráadásul kettőt műlábbal. Vele együtt pedig Kiss Péter személyében egy ifjú titán veszett oda, aki életében először jutott ilyen magasságokba, sajnos utoljára…

A magyar azonban irigy és önző nép, ez pedig remekül megmutatkozott a tragédiával végződő expedíció után is. A számos együtt érző hang mellett sajnos talán többségben voltak azok, akik a „Minek mentek oda” és a „Megérdemelték, senki nem kérte, hogy felmásszanak” típusú véleményekkel rukkoltak elő. Ők lehetnek azok, akik e sorok írójával ellentétben nemhogy a Kékestetőt, de a városszéli tűzoltódombot sem mászták meg.

Az is sokatmondó, hogy a világ más részein nagyobb együttérzéssel és tisztelettel kezelik a legnagyobb magyar hegymászó és társa halálát.

Hogy mit jelentett Erőss Zsoltnak, Kiss Péternek és megannyi társuknak a hegymászás, a csúcshódítás, azt csak ők tudhatják, hogy mi sarkallta arra a „Hópárducot”, hogy műlábbal is nekimenjen a Himalája óriásainak, azt csak ő tudhatja.

Azt viszont világszerte tudják és hosszú évek múlva is tudni fogják, ki volt az a két magyar hegymászó, aki az életét adta azért, hogy meghódítsa a Kancsendzöngát. Azt a hegyet, amely ugyan „csak” a harmadik legmagasabb a világon, de nem véletlenül tartják veszélyesebbnek a Mount Everestnél is, hiszen mindeddig több hegymászó életét vette el, mint a világ legmagasabb hegye.

E sorok írója nem akarja megérteni, mit jelentett Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek a hegymászás, mert nem tudná. Még akkor sem, ha valamilyen csoda folytán eljutna egy expedícióra és lehetősége lenne arra, hogy megpróbáljon feljutni egy hegycsúcsra.

Mert még ha sikerülne is, valószínűleg alig várná, hogy otthagyja a fenébe az egész nyavalyás Himaláját a temérdek jegével, havával és szikláival, a ritka levegőjével együtt, hiszen nem ez az élete.

Óriási büszkeséggel töltené el, de soha a büdös életben nem kívánkozna vissza. E sorok írója szerint talán ez különböztetheti meg az átlagembert az olyan fantasztikus sportemberektől, mint amilyen Erőss Zsolt és Kiss Péter volt. Akik mindent megadtak volna azért, hogy mászhassanak, végül pedig a legértékesebb dolgot adták oda érte. Az életüket.

„A legnagyobbak fent maradnak”. Valahogy így szól az a mondás, amely tökéletesen igaz a Kancsendzönga két magyar meghódítójára is, akik a világ harmadik legmagasabb csúcsán haltak meg, hogy halhatatlanná váljanak.

E sorok írójának mondandója természetesen csak egy vélemény, és mint tudjuk, a vélemény olyan, mint a … Szóval mindenkinek van, de senkit nem érdekel a másiké. Nem is akarja senkiét megváltoztatni, mindössze arra sarkallja az eddig együtt érezni kevésbé tudókat, lépjenek ki egy kicsit saját önző kis világukból, és próbálják megérteni a két magyar hőst (Mert aki ilyen dolgot visz véghez, azt méltán nevezik hősnek…) és azt, amire feltették az életüket.

Mert a legnagyobbak fent maradnak…

Erőss Zsolt, Kiss Péter nyugodjatok békében!"