A házigazdák – a magyar válogatott irányítónak vezető szerepet szánva – igyekeznek elkerülni a veszélyövezetből, a kiesés elleni harc sikere érdekében azonban újabb botlást, különösen hazai pályán, már nemigen engedhetnek meg maguknak, példának okáért most mindenképpen nyerniük kellene a Schalkével szemben. Csakhogy a jelenleg középcsapatnak számító együttes kiváló formába lendült, és a sokadik virágzását élő spanyol klasszis támadóval, Raúllal az élen nemcsak a Bajnokok Ligájában tartja magát, hanem szerda esti bravúros győzelme nyomán döntőt játszhat a Német Kupában. A Schalke éppen Raúl góljával diadalmaskodott az elődöntőben a bajnoki címvédő Bayern München otthonában, kiejtve a nagy esélyes bajor gárdát, amely immár csak a kontinentális csúcssorozaton, a BL-ben javíthat szezonbéli gyenge összteljesítményén.
A kupabúcsú azért is lehet különösen fájó a münchenieknek, mert a bajnoki cím megvédése már korábban gyakorlatilag lehetetlenné vált, miután a Bayern 10 fordulóval a vége előtt 16 pontos hátrányt halmozott fel az éllovas Dortmunddal szemben, s legfeljebb a második helyet célozhatja meg. Ehhez helyt kéne állnia szombaton, ami roppant nehéz lesz a harmadik helyet birtokló Hannover otthonában. 
A Dortmund, amely 12 ponttal előzi meg a második Leverkusent, a 11. Kölnt látja vendégül a pénteki nyitányon, s meglepő lenne, ha pontot veszítene, míg legközelebbi "üldözője" a 14. Wolfsburg elleni, szombati (el)várt hazai sikerrel erősítheti jelenlegi "ezüstös" pozícióját.
Vasárnapra két meccs marad, a fordulót záró összecsapást a magyar válogatott csatárát, Szalai Ádámot térdsérülés miatt nélkülözni kénytelen, ötödik Mainz vívja a hatodik helyezett Hamburg pályáján.

Bundesliga, 25. forduló:
péntek

Borussia Dortmund-1. FC Köln 20:30 ó
szombat
Nürnberg-FC St. Pauli 15:30 ó
Borussia Mönchengladbach-1899 Hoffenheim 15:30
Eintracht Frankfurt-1. FC Kaiserslautern 15:30
Hannover 96-Bayern München 15:30
VfB Stuttgart-Schalke 04 15:30
Bayer Leverkusen-VfL Wolfsburg 18:30
vasárnap
Freiburg-Werder Bremen 15:30 ó
Hamburger SV-FSV Mainz 05 17:30
Az állás
 1. Borussia Dortmund      24    52-14  58 pont
 2. Bayer Leverkusen       24    50-34  46
 3. Hannover 96            24    34-31  44
 4. Bayern München         24    50-30  42
 5. FSV Mainz 05           24    37-30  40
 6. Hamburger SV           24    35-32  37
 7. SC Freiburg            24    31-31  37
 8. 1. FC Nürnberg         24    34-32  36
 9. 1899 Hoffenheim        24    41-35  33
10. FC Schalke 04          24    29-29  30
11. 1. FC Köln             24    31-42  29
12. FC St. Pauli           24    27-38  28
13. Eintracht Frankfurt    24    24-34  27
14. VfL Wolfsburg          24    29-34  26
15. Werder Bremen          24    30-50  25
16. 1. FC Kaiserslautern   24    33-42  24
17. VfB Stuttgart          24    42-47  22
18. Bor. Mönchengladbach   24    35-59  19

MTI