Kosárlabda

A Körmend nyerte a vasi rangadót

Mindkét csapat nyolc győzelemmel és egy vereséggel várta a kezdő sípszót, és ennek megfelelően az első negyed kiegyenlített játékot hozott. A második játékrész elején aztán állva hagyta megyei riválisát a Körmend, Rashad Bell gyors három triplája után Dejan Mladenovics is elsüllyesztett két hármast a Falco gyűrűjében, így már tizennégy ponttal vezetett a hazai csapat, sőt, Németh István kosarával már volt húsz pont is az együttesek között (45-24).

A második félidőben hiába próbálkoztak többször is a felzárkózással a szombathelyiek, a légiósai által vezetett Körmend a harmadik és a negyedik negyedet is megnyerte, így végül magabiztosan szállították a csapat idénybeli kilencedik bajnoki győzelmét.

A forduló másik rangadóján a Kecskemét hazai pályán kapott ki a Gay és Trotter vezette Szolnoktól, a listavezető Albacomp magabiztosan győzte le a Pécset, míg az alsóházi csatákból a Kaposvár, a Debrecen és a Sopron került ki győztesen.

 

Férfi kosárlabda NB I, 10. forduló

Fortress Körmend – Falco-Szova KC Szombathely 105 – 86
Kecskeméti KSE – Szolnoki Olaj 72 – 76
Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK 88 – 70
Albacomp Fehérvár – Pécsi VSK-PANNONPOWER 92 – 68
Kaposvári KK – Naturtex-SZTE-Szedeák 87 – 78
Factum Sport Debrecen – Marso-Vagép NYKK 94 – 76
Jászberényi KSE – Kis Rába menti Takarék Soproni KC 83 – 90

 

Az állás

""