Magyar foci

A korábbi sikeredző ül hétvégén a debreceni kispadon

 

""

 
Az NB I harmadik fordulójában Herczeg András ül a Loki kispadján, miután hétfőn Kondás Elemér lemondott. A szakember ugyanakkor leszögezte, nem tervezi jelen pillanatban, hogy leül az első csapat kispadjára, de úgy érzi, a jelenlegi helyzetben segíthet a klubnak.
 
Herczeg jelenleg is a DVSC-nél dolgozik, mint a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetője. A 60 esztendős szakember számára nem lesz ismeretlen a Loki kispadján ülni, hiszen 2007 és 2010 között az egyesület vezetőedzője volt. A korábbi sikeredző kétszeres bajnoknak, kupagyőztesnek és Szuperkupa győztesnek mondhatja magát, valamint bejutott a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe is.