Magyar foci

A klubok változtatnának a beléptetési rendszeren

""

Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke levélben kereste meg és kérte fel az élvonalbeli klubokat a közös konzultációra, amelyre a Nagyerdei Stadion épületében került sor.

A problémát az jelenti, hogy az elmúlt hónapokban nem csak a beléptetőrendszer és a szurkolói kártya ellen tiltakozó ultrák fordítottak hátat a stadionoknak, hanem egyre kevesebb jegyet és bérletet adnak el más szektorokba is. Az NB I-es labdarúgó klubok szerint sokan nem tudják elfogadni azt az új rendszert, ami révén jegyet vásárolhatnak a mérkőzésekre, így inkább ki sem mennek a stadionokba.

A DVSC üdvözölte az egyeztetést, hiszen a tapasztalatokat összegezve van miről beszélni.

– Javaslatokat fogunk tenni olyan rendezési gyakorlatokkal kapcsolatban, amikkel változást lehet elérni a beléptetéssel, a rendőrségi biztosítással és a kártyahasználattal kapcsolatban. Erről a klubok elmondják a véleményüket, ezeket összesítve adják tovább a szövetség felé – nyilatkozta Szilágyi Sándor, a DVSC Futballszervező Zrt. cégvezetője.

Szerinte szükség van a változtatásra, mivel eleget kell tenni a kor követelményeinek, az új rendészeti szabályoknak, a nemrég bevezetett kártyarendszernek, valamint figyelembe kell venni a szurkolói magatartást is. A cégvezető hozzátette, egy olyan elfogadási javaslatot kell letenni az asztalra, ami elejét veheti annak, hogy a szurkoló a rossz körülmények miatt ne járjon ki a futballmérkőzésekre.

A tanácskozáson ott volt a bajnok Videoton FC képviselete is. A székesfehérvári delegáció is szeretne részt venni a mérkőzések megrendezésével kapcsolatos szabályok újragondolásában.

– Örömmel vettük a rendvédelmi szabizottság megkeresését azzal kapcsolatban, hogy a mérkőzésrendezés szabályait vizsgáljuk felül. Ez egy jó kezdeményezés, amiben a tőlünk telhető módon részt akarunk venni. Reagálni kell a közelmúlt történéseire – nyilatkozta Balogh Attila, a Videoton FC ügyvezetője.

Az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága várhatóan június elején foglalkozik az üggyel. Kósa Lajos elképzelése szerint még ebben a törvényhozási ciklusban megszülethet a szükséges törvénymódosítási javaslat, illetve rendeletmódosítás.