Kézilabda

A kiesés széléről az olimpiára

A 2003-as Portugáliában rendezett férfi kézilabda-világbajnokság során felejthetetlen pillanatokat élhettünk át. A válogatottunk négy év után jutott ki ismét világeseményre, ahol végül óriási bravúrral a hatodik helyet érte el. 

Hogyan is indult ez?

Férfi kézilabda-válogatottunknak egy sikertelen időszak után új szövetségi kapitánya lett. Mindenki legnagyobb meglepetésére Skaliczki Lászlót nevezte ki edzőnek a Magyar Kézilabda Szövetség, aki a Dunaferrel nyert korábban bajnokságot.

Az előselejtezőket sikerrel vettük, majd a vb-re való kijutásért Ukrajna együttese következett. Az első meccs nagyon szoros volt, de sikerült előnyt szerezni. Két góllal nyertünk Szegeden, (23-21) majd nyolc nappal később Kijevben már biztosabban nyertünk 26-21-re így kijutottunk Portugáliába négy év után.

A sorsolás után, a halálcsoportban

Skaliczki László csapata az olimpiai bajnok orosz, a világbajnoki címvédő francia, a horvát, az argentin, és Szaúd-arábiai  együttessel került egy hatosba. Innen az első négy jutott tovább, de egy újfajta lebonyolítás volt, amely során egy csapatnak az eredményét vihették a továbbjutók magukkal a pozíciótól függően. A csoportok első helyezettjei, a harmadik helyezett ellen, és a középdöntőben egy második, valamint egy negyedik helyezett ellen léphettek pályára.

Összeszokottság, majd egy váratlan közúti baleset.

Már éppen kezdett összeállni a válogatott, amikor jött az első hidegzuhany. A szegedi beálló, Mezei Richárd egyetemi vizsgájára tartva közúti balesetet szenvedett. Helyére Doros Ákost hívta be a szövetségi kapitány. A belső hármasunk, Nagy László, Buday Dániel, valamint a honosított Carlos Perez hármas összeszokottan, jól játszott, így bizakodóan várhattuk a világbajnokságot, amelyet Oroszország ellen kezdtünk. 

Kudarc a végjátékokban

A Maximov-legénység ellen a magyar válogatott óriásit küzdött, végül hatalmas csatában egy góllal kikaptunk úgy, hogy Perez időntúli szabaddobása a kapufán csattant. Másnap a franciák ellen folytattuk, de a címvédő ellen esélyünk sem volt, öt góllal győztek Richardsonék. (29-24) A harmadik mérkőzésen már végre megszereztük első győzelmünket, 36-25-re megvertük Szaúd-Arábiát, majd két nappal később Argentínát is biztosan vertük 35-23-ra. Azonban a dél-amerikaiak a csoportkörben megverték a horvátokat, és döntetlent játszottak Oroszországgal. A képlet így egyszerű volt: pontot kellett szereznünk Horvátország ellen a csoportból való továbbjutásért.

""
Nagy László (19) jó formájára nagy szükség volt Portugáliában.
Fotó: Adam Pretty/Getty Images

Amikor már azt hittük, mindennek vége

Skaliczki László csapata hatalmas mérkőzést játszott és remekül tartotta magát az Ivano Balic, Mirza Dzomba, Igor Vori neve által fémjelzett horvát válogatott ellen, az utolsó nyolc percben nagyot hajrázott, és sikerült az egyenlítés. Amikor már azt hittük, örülhetünk a megszerzett pontnak, jött Petar Metlicic és kettétörte a továbbjutásról szőtt álmokat. Horvátország győzött, mi pedig kiestünk. Legalábbis azt hittük.
Az utánunk következő mérkőzésen Szaúd-Arábia óriási bravúrt végrehajtva legyőzte Argentínát, így a dél-amerikaiak estek ki, mi pedig továbbjutottunk, és a franciák elleni eredményt vittük magunkkal.

Csodával határos módon a középdöntőben 

A magyar válogatott az Eb-győztes svédekkel, valamint a szlovénekkel találkozott. A feladat adott volt: győzni kellett mindkétszer, és bízni a franciákban. Az első fordulóban a franciák legyőzték a szlovéneket, mi pedig roppant szoros csatát vívtunk Svédország ellen. Az északiaknál Magnus Wislander, a másik oldalon Carlos Perez mutatta meg klasszisát, a szünetben döntetlenre álltunk. A második félidőben Wislander mellé többen felnőttek, érett a svéd siker. Öt perccel a vége előtt öt gól volt a különbség. Ekkor Skaliczki László időt kért. Ennek az időkérésnek nagyon nagy jelentősége volt, mert noha a válogatott kikapott, de visszajöttünk egy gólra. Ez azt jelentette, hogy életben maradtak az olimpiai álmok. 

""
Magnus Wislander csatát nyert ellenünk, de háborút mi nyertük.
Lars Ronbog/FrontzoneSport via Getty Images

Szlovénia ellen, a nyolc közé jutásért.

A magyar válogatott Szlovénia ellen lépett pályára a középdöntő második mérkőzésén, és győzni kellett a továbbjutáshoz. Előtte azonban szurkolnunk kellett a franciáknak, hogy megverjék a svédeket. Narcisse-ék megoldották a kötelező házi feladatot.
Férfi kézilabda-válogatottunknak legalább három góllal kellett nyernie a továbbjutáshoz. A találkozó őrült fordulatokat tartogatott, de végig vezettünk a meccsen., hol két góllal, hol hárommal, vagy néggyel. A végén, Perez és Nagy László remekelésének köszönhetően sikerült a feladat. Három góllal győzött Magyarország. Az ellenfelünk pedig az előző vb-n bronzérmes jugoszláv válogatott volt. 

Krimi Jugoszlávia ellen az olimpiáért

A magyar férfi-kézilabda válogatott a Sterbikkel, Peruniciccel, Skrbiccsel felálló Jugoszlávia ellen lépett pályára az ötödik-nyolcadik helyért. A győztes megy Athénba az olimpiára, a vesztes még reménykedhet. A mieink kezdtek bátrabban, de a jugoszláv válogatott vezetett a szünetben. Perez remekelt, Fazekas extrát nyújtott, csakúgy mint a túloldalon a Sterbik helyére beálló Dejan Peric. Hatvan perc után döntetlenre álltunk. Következett a hosszabbítás. Előbb Petric villantott, amire Lendvay válaszolt, majd Lapcevic köszönt be. Az első hosszabbítás végén, Perez játszotta meg Lendvayt de megütötték őt. Így időntúli hetest kaptunk. Perez állt oda, és lőtt. A kapuba. (27-27) A hosszabbítás második félidejében, Perez és Fazekas mellett Lendvay Péter is elkezdte ontani a gólokat. Skaliczki László válogatottja az utolsó erőtartalékát mozgósította, és végül sikerült az óriási bravúr. Kijutott a magyar válogatott Athénba 12 év után. Sok végjátékot nem tudtunk megnyerni, de ezúttal felénk billent mérleg nyelve. Minden idők egyik legfrenetikusabb mérkőzése után játszhattunk az ötödik helyért Oroszország ellen.
 

Vereség és felszabadultság

A magyar válogatott végül kikapott az ötödik helyért Oroszországtól, de az előző mérkőzés ismeretében ez nem volt meglepő. A kérdés az volt, hogy Perez megszerzi-e a gólkirályi címet. Végül sikerült neki és a torna All-Star csapatába is beválasztották. Az oroszoktól végül 30-25-re kaptunk ki, így végül a hatodik helyen végeztünk egy számunkra sokáig emlékezetes világbajnokságon.

 

""
Carlos Perez (14) remekelt a világbajnokságon
Fotó: Adam Pretty/Getty Images
 

Összefoglalás

A magyar férfi kézilabda-válogatott ezzel a tornával visszatért az elitbe, és hihetetlen akarást mutatott be, amelynek végül az olimpiai részvétel lett a jutalma, ahol végül a negyedik helyen végzett. De az már egy másik történet.

A világbajnokságot végül Horvátország együttese nyerte meg történtete során először, a döntőben legyőzve Németországot 34-31-re. 

 

""
Horvátország eddigi egyetlen vb aranyát nyerte meg 2003-ban.
Fotó: Andreas Rentz/Bongarts/Getty Images

Borítókép: Andreas Rentz/Bongarts/Getty Images