Vízilabda

A kétszeres olimpiai bajnok Branislav Mitrovic a Vasas utánpótlásában dolgozik tovább

A 39 éves hálóőr utolsó szezonját a francia Tourcoing együttesénél töltötte és az volt a célja, hogy bekerüljön a címvédő szerb válogatott olimpiai keretébe, végül azonban nem utazhat Párizsba.

"Mindig azt vettem észre magamon játékosként, hogy próbálok segíteni a fiatalabb kapusoknak és az összes többi csapattársamnak. Sokat beszélgettem velük, igyekeztem megosztani a tapasztalataimat, hogy ők már ne csússzanak el azokon a hibákon, amiken én korábban. Szóval teljesen logikusnak tűnt, hogy maradjak ebben a közegben, és kamatoztassam edzőként az évtizedek alatt megszerzett tudást és tapasztalatot. Persze másfelől még rengeteget kell tanulnom, hiszen ez más szakma, mint játékosnak lenni" – idézte a Vasas honlapja a magyarul is beszélő Mitrovicot, aki korábban a Ferencvárosnál, a Debrecennél, az Egernél és az OSC-nél is védett.

 

Mitrovic megjegyezte, a legfontosabb cél, hogy a Vasasnál olyan tehetségeket neveljenek, akik utána a felnőtt csapatban is helyt állnak. "Nekem ez a legfontosabb tervem, hogy a rendszer részeként segítsem azt, hogy pár év múlva arról beszélhessünk, hogy a Vasas OB I-es csapatában van három-négy-öt saját nevelésű játékos, akikre a legerősebb ellenfelek ellen vagy a nemzetközi porondon is lehet támaszkodni. Ez muszáj, mert enélkül nem tud egy klub hosszabb távon sikeres lenni."

A világklasszis hálóőr elárulta, hogy a következő szezonban a 2011-es korosztálynak, a gyerek II-nek lesz a főedzője, és csapata a Budapest Bajnokságban indul. "Emellett a gyerekkorosztály összes kapusával foglalkozom majd. Egy olyan rendszer lesz ez, amiben a kapusok közösen is tudnak majd sokat gyakorolni, fejlődni. Ez utóbbi természetesen nekem is szívügyem és szerintem itt tudom majd a legtöbb tudást átadni."

(Borítókép: Facebook / Vasas Vízilabda)