Labdarúgó NB I

A Kecskemét a Haladás ellen folytatná a sorozatát

A mérkőzés előtt a kecskemétiek 21 forduló alatt 31 pontot gyűjtve a hetedik helyen állnak, eddig ez a lila-fehérek legjobb mutatója élvonalbeli szereplésüket tekintve. 
 
A Haladás fontos győzelmet könyvelhetett el múlt szombaton a Ferencváros ellen, a vasiak most tovább folytatnák a felzárkózást.
 
Íme a két vezetőedző kecskemetite.hu-n olvasható nyilatkozata a mérkőzés előtt:
 
Török László, a KTE-Ereco vezetőedzője: – Sikeres két mérkőzésen vagyunk túl, de tisztában vagyunk azzal is, hogy helyén kell kezelni ezt. Szeretnénk átmenteni ezt a formát a Haladás ellen is, akik szerintem sokkal jobb csapat a tabellán elfoglalt helyezésüknél. Két jó együttes fog majd összecsapni, de ahogy mindig, most is a győzelemre törekszünk hazai pályán.
   
Artner Tamás, a Haladás Sopron Bank vezetőedzője: – A Kecskemétet egy nagyon stílusosan futballozó csapatnak tartom, erre bizonyíték, hogy már 2-3 éve meghatározó együttes az NBI-ben. Új útra léptek, nagyon sok fiatal játékos található a keretükben, akikre lehet építeni és ez garancia arra, hogy hosszútávon is szép jövő előtt állnak. Nekünk is jó a csapatunk, bízom a játékosaimban.