Labdarúgó NB I

A Kaposvár óriási hajrával múlta felül a Diósgyőrt

A szív diadala a technika felett. Így is jellemezhetnénk a Kaposvár és a DVTK összecsapását.

A mérkőzés első helyzete ugyan a DVTK-é volt, de az első igazán komoly helyzet a Kaposvár előtt adódott, amikor a leshatáron ugrott ki Grumics, lövése azonban a kaput sem találta el. Az azonban már ekkor látszott, hogy Sisa Tibor remekül tüzelte fel csapatát, akik nem ismertek elveszett labdát.

Grumics helyzete után is a Kaposvár birtokolta többet a labdát, a hazaiak meglepték az esélyesebbnek hitt Diósgyőrt, akiknél a legjobb produkciót a lelkes drukkerek nyújtották, akik sokszor idegenben is leszurkolták a kaposváriakat.

Az első fél óra után azonban beigazolódott a futball első alaptétele: a kihagyott helyzetek, az elpuskázott lehetőség a DVTK meglepésére, vendég gólt eredményezett. Egy bal oldali bedobás után Luque visszagurított Sekour elé, aki középről, jobbal a léc alá helyezte a labdát, megszerezve ezzel a vezetést a vendégeknek.

A Kaposvárt nem zavarta meg annyira a gól, teljes szívvel mentek előre, a rendkívül sok apróbb szabálytalansággal tarkított meccsen.

""

A szünet azonban nem tett jót a második félidő első 10-15 percének, hiszen míg az első félidő elég jó színvonalat hozott, a második félidő igen döcögősen indult.

Azonban ekkor jött a váratlan meglepetés, hiszen az 59. percben tizenegyeshez jutott a Kaposvár, melyet Bebeto értékesített, kiegyenlítve ezzel az állást..

Ezután csendben csordogált a mérkőzés újabb 10 percig, amikor Tisza villant egyet, és több kaposvári védő hibáját is kihasználva vezette a labdát a tizenhatoson belül, majd a hálóba gurított, és újra megszerezte a vezetést az amúgy rendkívül keveset támadó vendégeknek. 

A végére elfáradt a Kaposvár, már-már úgy tűnt, hogy képtelen lesz felállni, és vereséget szenved, de egy beadást követően Bebeto fejelt a kapuba, ismét döntetlenre alakítva ezzel a találkozót. A gól után érdekes pillanatok következtek, hiszen Bebeto a diósgyöri tizenhatoson belül összeesett, a diósgyőriek pedig nem rúgták ki a labdát, és Becséri sem fújt a sípjába. Ezután a diósgyőriek szabálytalankodtak, amit már lefújt a játékvezető, majd Bebetohoz rohant, és letessékelte a pályáról – míg ezt nem tette meg a mérkőzés korábbi részében, egy hasonló diósgyőri szituációnál -. Ezután Bebetohoz bejöttek, ápolták, a kaposvári gólok szerzője viszont nem vonult le ezután a pályáról. Majd végül ezt megtette, mivel nem tudta folytatni a találkozót.

A furcsa jelenetek után három perc hosszabbítás következett, melyben a Kaposvár megszerezte a győzelmet jelentő gólt, mikor a diósgyőriek kapusa egy távoli lövést kiejtett, és a leghamarabb – a mérkőzés elején hatalmas helyzetet kihagyó – Grumics ért oda, aki a hálóba fejelt, ezzel pedig 3-2-re nyert a Kaposvár.

OTP Bank Liga, 24. forduló:
Kaposvár – DVTK 3-2 (0-1)

Gólszerző: Bebeto (59. – tizenegyesből, 86.), M. Grumics, illetve Y. Sekour (32.), Tisza (71.)