
Hiába voltak folyamatosak a szezon végén a pletykák, de mégis úgy tűnik, hogy a torinói sztárcsapatnál a lehető legésszerűbb döntést hozták az ügyben
Márpedig a hírek szerint a Juventus azt tervezi, hogy nemcsak, hogy érvényesíti a plusz egy évet a jelenlegi vezetőedző kontraktusában, hanem meg is toldja azt.
Vagyis meghosszabbítja Igor Tudor szerződését azután, hogy elérte a kitűzött célt.
Vagyis a Bajnokok Ligájába vezette az izgalmas bajnoki hajrá végén az együttest.
Vagyis hiába pletykáltak előbb Gasperini érkezéséről, aki az AS Romát választotta. Majd írták azt az olasz lapok, hogy Antonio Conte tér vissza egykori sikerei színhelyére.
Mert a hírek szerint a Juventus azon dolgozik, hogy meghosszabbítsák Igor Tudor vezetőedzői szerződését.
Így a következő idény után is ő irányíthatja majd a csapatot.
Minderről Damein Comolli a Juve frissen kinevezett vezérigazgatója beszélt. Aki megerősítette, hogy a 2025/26-os szezonban Tudor lesz a csapat trénere.
A horvát edző Thiago Motta márciusi távozása után vette át a gárdát. Kezdetben átmeneti jelleggel. De végül elérte a szerződése meghosszabbítását. A BL-szereplés elérésével párhuzamosan.
A kérdés csak azért volt kérdés, mert Tudor kontraktusában volt egy felmondási opció. Hogyha a cél elérése ellenére menesztenék, akkor 1 millió eurós vigaszdíjat kellett volna kapnia. Ezt azonban nem hívták le.
Sőt a következő szezon mellett elkezdtek az azt követőről is tárgyalni.
Így Tudor maradhat a Juventus élén 2027 nyaráig.
A hírek szerint az edző ügynöke Anthony Seric szerdán Torinóban éppen erről tárgyal. Így akár már a héten alá is írhatják a megállapodást.