Olasz foci

A Juventus elcsaklizná a Roma legfőbb edzőjelöltjét – Gasperini állja a szavát

Kép forrása: Getty Images

Gian Piero Gasperini csütörtökön találkozott a Roma tulajdonosaival, ám akkor a megbeszélés nem vezetett megállapodáshoz – itt lépett képbe a Juventus.

Kilenc év után távozna Bergamóból

A tapasztalt szakember már korábban jelezte az Atalanta vezetőségének, hogy kilenc év után elhagyná Bergamót, és új kihívásra vágyik.

Az elmúlt hetekben előrehaladott tárgyalásokat folytatott az AS Romával. Csütörtökön Toskánában személyesen találkozott a klub tulajdonosaival, Dan és Ryan Friedkinnel, valamint Florent Ghisolfi sportigazgatóval és Claudio Ranierivel, akinek a helyét venné át.

A Juve is képbe került

A nyitott helyzetet kihasználva a Juventus is bejelentkezett Gasperiniért – a DAZN és a Sportitalia értesülései szerint a torinói klub érdeklődése komolyan vehető, és nem szabad kizárni, hogy végül ők szerzik meg az olasz edzőt.

A Juventusnál egyre gyorsabban zajlanak az átalakulások: Antonio Conte, aki korábban fő célpontnak számított, csütörtökön megerősítette, hogy marad a Napolinál. Emellett a klubvezetés várhatóan meneszti Cristiano Giuntoli sportigazgatót is, ami egy teljes stratégiai váltás jele lehet.

Gasperini tartja ígéretét

A jelenlegi helyzetben a tapasztalt tréner előtt egyaránt nyitva áll a Roma és a Juventus lehetősége is. Gasperini  azonban a legfrissebb olasz sajtóértesülések alapján állja a szavát és a fővárosiak ajánlatát fogadja majd el – állítja Gianluca Di Marzio.