A Juventus csapata egy nehéz PSV elleni párharcra készül
Thiago Motta vezetőedző és Manuel Locatelli a Juventus középpályása beszéltek a PSV Eindhoven elleni második összecsapásukról az idei Bl-szezonban, amely hazai pályán zajlik majd.
A Juventus több másik csapattal együtt először szerepel a Bajnokok Ligája új rájátszásában. Az olaszok vezetőedzője, valamint a csapatkapitánya is arról beszélt, hogy a PSV elleni mostani találkozó nehezebb lesz, mint a szeptemberi, mivel az Eindhoven sokat fejlődött azóta.
Locatelli hangsúlyozta, hogy a PSV egy fiatal csapat, akiket már egyszer legyőztek szeptemberben 3-1-re, de most más típusú meccsre számítanak, amelynek kulcsa a megfelelő hozzáállás és jó eredmény elérése lesz. Motta is egyetértett, kiemelve, hogy a PSV magas védekezése és labdabirtoklása miatt felkészültnek kell lenniük.
📸🎙️🎧 pic.twitter.com/6Gpa6j3Lnl
— JuventusFC (@juventusfc) February 10, 2025
Motta és Locatelli egyaránt kiemelték, hogy fontos a csapat egysége és a jól kidolgozott taktika. Ezek mind szükségesek, hogy sikeresen vegyék az akadályt és bejussanak a legjobb 16 csapat közé. Locatelli szerint az intenzív felkészülés és a hazai pálya előnye segíthet a győzelem elérésében.
Mindketten beszéltek a Juventus fejlődéséről is, Motta büszkén említette, hogy a csapat sokat javult, és folyamatosan fejlődik.
Locatelli személyes fejlődését és a csapat iránti elkötelezettségét is kifejezte. Aláhúzva, hogy számára megtiszteltetés és felelősség a Juventusban játszani, és a csapatkapitányi szerep is mindennapi kihívást jelent számára.