Nemzetközi labdarúgás

A Juventus 40 millió eurót kínál az olasz válogatott középpályásáért

Az olasz futballbajnoki címet védő Juventus vezetése 40 millió eurós ajánlatot tett a Chelsea-nek Jorginhóért, a londoniak olasz válogatott középpályásáért.

A The National című napilap híradása szerint elsősorban a Juve vezetőedzője, Maurizio Sarri szeretné csapatában tudni a brazil születésű futballistát. A tréner már dolgozott együtt a 28 éves játékossal előbb a Napoliban, majd legutóbb a Chelsea-ben, amelyet az olasz szakember tavaly hagyott ott a torinóiak kedvéért.

Jorginho 2018 óta erősíti a Premier League élegyüttesei közé tartozó Chelsea-t, a mostani szezon félbeszakításáig 37 tétmeccsen lépett pályára, hét gól és két gólpassz fűződik a nevéhez.

Az olasz válogatottban 2016-ban mutatkozott be, eddig 22-szer kapott lehetőséget, s négyszer volt eredményes.

Piaci értékét a mértékadó transfermarkt.com 52 millió euróra becsüli. 

Borítókép: James Williamson – AMA/Getty Images