Magyar foci

A huligán nem bűnöző, az LMP álláspontja szerint

""

Schiffer András frakcióvezető ezt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette ki, leszögezve: "a huligán nem bűnöző".

Schiffer András, aki közvetlenül a sajtótájékoztató előtt az Magyar Labdarúgó Szövetség szurkolói irodájának képviselőivel egyeztetett, felhívta a figyelmet arra, hogy a tervek szerint jövőre egymilliárd forintot költenek el beléptetőrendszerekre, a stadionok biztonsági berendezéseire, anélkül, hogy az ügyben bármilyen hatástanulmányt nyilvánosságra hoztak volna. "Tíz évvel ezelőtt láttuk azt, hogy milyen, ha hatástanulmány nélkül költenek el közpénzeket beléptetőrendszerre" – mondta.

"A szurkolók képviselői beszámoltak arról, hogy rengeteg rendőri attrocitás éri őket" – közölte Schiffer András. Ennek kapcsán elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy egy stadionban megtorolják a politikai véleménynyilvánítást.

""

Schiffer András szerint "az utóbbi hetekben kifejezetten utazik arra a rendőrség, hogy produkáljon eseteket, alátámassza utólag ennek a teljesen indokolatlan törvénynek az indokoltságát".

Megismételte korábbi aggályaikat, amelyek szerint adatvédelmi problémákat vethet fel a szurkolói kártya majdani bevezetése. Külön kiemelte, hogy a mérkőzéseken az őrző-védő cégek közhatalmi jogosítványokat kapnak, miközben a rendőrség pénzt kér bizonyos meccsek biztosításáért.

Schiffer András elmondta, arra kérte a szurkolói csoportok képviselőit, folyamatosan tájékoztassák a képviselőket arról, milyen anomáliákat okozott a javaslat. Úgy fogalmazott, a szurkolók kriminalizálása tovább csökkenti majd a mérkőzések látogatottságát.

Reményét fejezte ki, hogy a kormányzat nyitott lesz majd arra, hogy a tapasztalatok alapján módosítsák a törvényt.