A Honvéd ellen próbál javítani a Fradi – NB I előzetes
A zöld-fehéreknek – akik az új stadionjuk építése miatt a Puskás Ferenc Stadionban fogadják ellenfeleiket – van min javítaniuk aktuális ellenfelükkel szemben, a kispesti gárdát ugyanis utoljára több mint két és fél éve, 2011 márciusában sikerült legyőzniük bajnoki meccsen.
A felek azóta négyszer csaptak össze az élvonalbeli pontvadászatban, s három Honvéd-siker mellett egy döntetlen született úgy, hogy az FTC ezeken a találkozókon még gólt sem tudott lőni a piros-fekete együttesnek.
A listavezető Videoton – szintén vasárnap – az Újpestet fogadja, míg a forduló nyitómérkőzésén a második helyre felzárkózott, hazai környezetben még százszázalékos Debrecen a jól rajtoló, idegenben azonban eddig kevésbé veszélyes Paksot látja vendégül.
A címvédő Győr a döcögősre sikerült szezonkezdet után ezúttal a tabellán egy hellyel előtte álló, hatodik Pápával csap össze saját pályáján.
Az otthon még veretlen, negyedik Diósgyőr az újonc Mezőkövesdet fogadja szombaton.
LABDARÚGÁS |
OTP Bank Liga, 10. forduló |
péntek: szombat: vasárnap: |