"A Hetedik mennyországban érzem magam"

 

"Kezdjük kiismerni az időjárást: reggel rendszerint napos idővel nyitunk, napközben változó – drakulásan felhős, néha szeles – majd estére leszállnak a felhők és néha havazik.

Reggel újabb fontos szállítmányok futnak be: a nagy guriga polifoamból levágunk két derékaljnyit az első felmenethez, majd a maradék segítségével lepadlózzuk Szilárd sátrát és az én sátram hálóterét (itt fogyott el a guriga, de Akbar azt ígérte, jön még).

Fontos fegyvertény, hogy befutott az egyik WC / zuhanysátor is. Az apró, hirdetőoszlop-szerű sátrat bármelyik funkció betöltésére kijelölhetnénk. A zuhany mellett döntünk. Az expedíció 19. napja van és mi 12 nap óta nem fürödtünk. (Ha a Pádzsuban lenyomott locs-pocsot nem számoljuk.)

A hetedik menyországban érzem magam, amikor a tábor feletti dombon felállított „zuhanysátorban” ráguggolok a két kőre és a finom, meleg vízzel teli piros vödör fölé hajolok.
Az első bögre víz, amit a fejemre, hátamra merek, szertartásos hangulatba ringat.

 

 

Utánam Szilárd következik. Amikor végez, viccelődve szaglásszuk egymást, nevetgélünk. Két folyamat bontakozik ki bennünk. Egyfelől szervezetünk számára egyre komfortosabb az alaptábor 5000 méteres magassága: egyre jobban alszunk, az egyre kényelmesebb lakósátrainkban. Nyugalmi pulzusunk lefelé, oxigénszaturációnk felfelé mozdul el. Már élvezni tudjuk ezt a holdbéli táborhelyet. Másfelől: szárba szökken bennünk a mászhatnék. Tervezgetünk: talán még egy nap idelent, és felmegyünk. Azt szeretnénk, ha az első akklimatizációs körünk nem csak amolyan óvatos séta lenne, hanem szólna is. Talán egy-két éjszaka az egyesben… Talán…

Átszedjük a rögzítésre szánt kötelet, falszegeket, jégcsavarokat rendezgetünk. Fontolgatjuk, mennyi idő kell még a tetemes mennyiségű hónak hogy megszottyadjon és biztonságos, hatékony mozgást tegyen lehetővé…"

  

(Dávid)

Forrás: Facebook.com/ Klein Dávid
 

A két hegymászó kalandjairól itt számolunk be

1.  2.

 

3. 4.

5. 6.