Nemzetközi labdarúgás

A Hertha kölcsönadta támadóját a listavezetőnek

A Dárdai Pál vezetőedző által irányított, sereghajtó Hertha BSC kölcsönadta a német labdarúgó-bajnokságban listavezető Wolfsburgnak Dodi Lukebakiót.

A két klub hétfői bejelentése szerint a 23 éves belga válogatott támadó a szezon végéig szerepel a Wolfsburgban.

Lukebakio 2019-ben, a Watfordtól igazolt a Herthába, ahova 2024-ig szóló szerződés köti.

 

A Wolfsburg három forduló után hibátlan mérleggel áll az élen a Bundesligában, a Bajnokok Ligája főtábláján pedig a francia Lille-lel, az osztrák Salzburggal, valamint a spanyol Sevillával szerepel egy csoportban.

Dárdai Herthája a mostani idényben még nem tudott pontot szerezni, a következő körben, szeptember 12-én pedig a Novothny Somát is foglalkoztató, újonc Bochum vendége lesz majd.

Borítókép: Facebook.com/ Dodi Lukebakio