A Haladás volt az NB I tehetséggyára – évértékelő
Az év meccse: Haladás – Ferencváros 0-0
Nehéz volt választanunk, hiszen a Hali idén nem játszott egetverően nagy meccseket, a Fradi elleni hazai iksz azonban méltán nevezhető bravúrnak, pláne úgy, hogy a meccs finoman szólva sem zajlott jó talajon. Ez igazából pont a Haladásnak kedvezett, amely szervezetten, fegyelmezetten futballozva kapcsolta ki a Fradi fazonszabászait és megérdemelten tartott otthon egy pontot.
Az év játékosa: Radó András
Ennél a kategóriánál már nem volt habozni valónk. A rendkívül tehetséges Radó András az egyik nagy felfedezettje volt az elmúlt szezonnak, hét góljával és hét asszisztjával a Hali legeredményesebbje lett mindkét kategóriában. Nem csoda, hogy a fiatal támadóra felfigyeltek a nagy klubok is, a Videoton például le is csapna a 19 éves játékosra.
Az év gólvadásza: Radó András
Ahogy fentebb említettük, hét találatával Radó lett a szombathelyi házi gólkirály, megelőzve az egyaránt hat találatig jutó Kenesei Krisztiánt és Iszlai Bencét.
Az év csalódása:
Talán túl szőrösszívűek leszünk, de számunkra a Haladás kapcsán az volt a legnagyobb csalódás, hogy nem játszott szép focit. Nem igazán emlékszünk olyan meccsre, amikor a Hali szebbnél-szebb támadásokat vezetve kombinlt. Artner Tamás vezetőedző talán nem haragszik meg, de megítélésünk szerint jó iparos csapat volt tavaly a Hali, amely inkább az ellenfél játékának megölésében jeleskedett.
Az év száma: 13
Egészen pontosan ennyi saját nevelésű játékossal a keretében győzött Pécsen a Hali. Ilyen sok házon belüli játékost egyetlen más NB I-es csapat sem foglalkoztatott. Ha az előbb kritizáltuk picit Artner Tamás taktikáját, ezúttal hatalmas piros ponttal kell jutalmaznunk, hiszen igazán dicséretes, hogy ilyen bátran és jó érzékkel nyúlt a fiatalokhoz.
Az év egy mondatban:
Három éven belül harmadszor lett nyolcadik a Haladás az NB I-ben. Fő a stablitás.