Magyar foci

A hajrában egyenlített a Bőcs a Vecsés ellen

A Bőcs-Vecsés találkozón mindkét csapat a három pont megszerzésének reményében lépett pályára. Mint ismert, a bőcsiek Tiszaújvárosban fogadták a vecsésieket. Emiatt gyakorlatilag semleges pályán játszottak a felek. A “hazaiak” az első félidőben meglepően bátortalanul futballoztak, aminek meg is lett az “eredménye.” A vendégek a 26. percben Vasas Zoltán révén szereztek vezetést. A második félidőben nagyobb fokozatra kapcsoltak Zsiga Gyula tanítványai, több ígéretes lehetőségük is volt, azonban úgy látszott, Fortuna istenasszony sem akarja a hazai győzelmet. A 83. percben Etogo jól eltalált lövése az egyenlítést jelentette a bőcsiek számára. Küzdelmes mérkőzésen reális eredmény született. A pontosztozkodás igazságosnak mondható.

A Bőcs együttese jelenleg a hetedik helyen áll a bajnokságban, három ponttal lemaradva a harmadik helyen álló Mezőkövesd csapatától. A vendég vecsésiek pillanatnyilag a nyolcadik pozícióban tanyáznak.

Bőcs-Vecsés 1-1 (0-1)

Tiszaújváros, vezette: Farkas Ádám (Kelemen Attila, ifj. Varga Gábor)

Bőcs: Hamar, Ur, Rubint, Sipos, Molnár (Lázár 16.), Katona, Müller (Zsarnai 82.), Jeremiás, Hajdú (Ondó 65.), Stefan Enescu, Etogo

Vezetőedző: Zsiga Gyula

Vecsés:
Gyenes, Máj, Kovács, Vasas, Radnai, Zana, Die Aristide (Czipper 63.), Lannert, Fritz, Kiss (Hungler 82.), Ponczok (Horváth 55.)

Vezetőedző: Kántor Sándor

Gólszerző: Etogo 83. ill. Vasas 26.

Kiss László