Mindkét mérkőzését hazai pályán játssza a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a Borussia Dortmund ellen a Bajnokok Ligájában.

A hetedik fordulós összecsapás, amely vasárnap lett volna, péntekre került, a nyolcadik körös találkozó pedig jövő vasárnapról most vasárnapra. Az elsőn a német csapat a pályaválasztó, a kezdési időpont 18.30, míg a második mérkőzés 14 órától zajlik majd ugyanott, az Audi Arénában.

A BL-címvédő győri csapat játékosainak és a szakmai stábnak múlt csütörtökön ért véget a hatósági házi karantén, amelyet a megelőző héten azért rendeltek el, mert Fodor Csengének pozitív lett a koronavírustesztje.

""
A szurkolók is a helyszínen segíthetik a győrieket.

Fotó: Facebook.com/GyőriAudiETOKC

Emiatt a montenegrói Buducnost Podgorica elleni BL-csoportmeccset elhalasztották.

A Győr három győzelemmel és két döntetlennel a második helyen áll a B csoportban.

A most módosult BL-program miatt a szerdai, kisvárdai bajnoki mérkőzést elhalasztják.

Az európai szövetség (EHF) a női és a férfi BL-ben is több mérkőzést érintően módosította már a programot a koronavírus-járvány, a karanténkötelezettségek, illetve további megszorítások, korlátozások miatt.

A Győr e heti BL-programja:

7. forduló, péntek:
Borussia Dortmund (német)-Győri Audi ETO KC, Győr 18.30

8. forduló, vasárnap:
Győri Audi ETO KC-Borussia Dortmund, Győr 14.00

Borítókép: Facebook.com/GyőriAudiETOKC