Kézilabda

A Győr sima győzelemmel jutott tovább a BL-ben

""

A magyar bajnok szombaton hazai környezetben a szlovén Krim Ljubljana együttesét verte 29-22-re. 

Az első negyedórában egyenrangú fél volt a Krim, még vezetett is, majd amikor feljavult a hazai védekezés – ez gyakorlatilag Tervel és a kapus Lunde-Haraldsen beállásával függött össze -, már nem volt kérdés, hogy az ETO az úr a pályán. Amíg a nyitó 15 perc 8-7-es eredményt hozott, a második ilyen etap 8-2-t. A megszerzett labdákból sok indításgólt tudott szerezni az esélyesebb házigazda.

A második félidőben tovább nőtt a különbség, a szlovénok erejüket már csak arra összpontosították, hogy ne legyen "közte tíz". A cseréit is bevető Győr nem tartotta a korábbi iramot, így aztán szép lassan apadni kezdett az előnye, de a biztos győzelem – és a középdöntős továbbjutás – nem forgott veszélyben.

Az ETO jövő vasárnap a horvátországi Kaproncán (Koprivnica) találkozik a helyi Podravkával.