Nemzetközi labdarúgás

A Genk edzője más meccset nézett, mint Sousa

""
 
A találkozón ugyan nagy arányú vereséget szenvedett a Videoton, a fehérváriak nem vallottak szégyent és nem is érdemeltek ilyen arányú vereséget, ezt Paulo Sousa is elmondta a mérkőzés utáni nyilatkozatában. Úgy tűnik, Mario Been, a belgák trénere másképp látta a dolgokat.
 
"A meccs előtt azt mondtam, jó lenne nyerni az első Európa Liga mérkőzésen, boldog vagyok, hogy sikerült. Az elején nem tudtuk áttörni a Videoton védelmét, de türelmesen játszottunk és ez végül meghozta az eredményét. A második gól nagyon jókor jött, a harmadik pedig hab volt a tortán. Végig domináltunk, az első gól után már nem volt olyan nehéz a győzelmet megszerezni. Az elején magas labdákkal próbálkoztunk, de rájöttünk, hogy ez nem vezet eredményre, a talajon jobbak vagyunk. Sok helyzet kimaradt a 3-0 ellenére is, így azt kell, hogy mondjam, a játék képe alapján csalódott lettem volna, ha végül csak 1-0-ra nyerünk." – idézi Beent a vidi.hu.
 
LABDARÚGÁS
Európa Liga, G-csoport, 1. forduló
KRC Genk – Videoton FC 3-0
Genk Arena

Vezeti: Laurent Duhamel (francia)

Genk: Van Hout – Koulibaly, Hamalainen, Simaeys, Fernández (Nadson, 77.) – Hyland, Gorius, Buffel, Monrose (Plet, 81.) – Vossen (Kumordzi, 86.), De Ceulaer
Videoton: Bozovic – Brachi, Vinícius, Caneira, Stopira – Tóth (Kovács I., 65.), Mitrovic, Sándor, Balufo, Oliveira (Gyurcsó, 58.) – Torghelle (Nikolics, 73.)