Nemzetközi labdarúgás

A franciák világbajnoka szerint Mbappénak Szaúd-Arábiába kellene igazolnia

Érdekes nyilatkozatott tett Marcel Desailly, a francia labdarúgó-válogatottal 1998-ban világbajnokságot, 2000-ben pedig Európa-bajnokságot nyert ex-futballista. A jelenleg szakértőként és az UNICEF nagyköveteként tevékenyekdő 55 éves Desailly a PSG kiesése után azt mondta: 

„Mbappének szerintem Szaúd-Arábiába kellene igazolnia, ugyanis a Real Madridnál nem tud vezéregyéniség lenni majd, amit Párizsban már megszokott. Ráadásul a bal oldalon ott van Vínicius Junior vagy Jude Bellingham is, akik már bizonyítottak a Királyi Gárdában és klasszis teljesítményt nyújtanak idényről, idényre. Ott Ronaldohoz hasonlóan 350 millió eurórt kereshetne évente és mindent megadnának neki, amit csak szeretne. Aztán egy vagy két szezon után, akár a 2026-os vb évében vagy egy esztendővel később visszatérhetne Európába.

Még akkor is csak 26 és fél éves lesz. Viszont mit akar Mbappé? Futballozni. A szaúdi bajnokság pedig versenyképes, a stadionok tele vannak, úgy promotálják a focit, mint 2005-ben Katarban, amikor én is ott játszottam. A csapat egyik sztárja voltam" – fejtette ki gondolatait Desailly, aki 2004 és 2006 között játszott Katarban.

France legend Marcel Desailly says that if he were Kylian Mbappe, he’d snub Real Madrid for a move to Saudi Arabia and return ahead of the 2026 World Cup pic.twitter.com/pb1N8GJe4u

— ESPN FC (@ESPNFC) May 8, 2024

Az egyelőre kérdéses, hol köt ki a világbajnok francia támadó, nyilván minden jel arra mutat, hogy a Real Madrid lesz a következő állomás, de tavaly nyáron is így állt a helyzet, aztán végül maradt Párizsban, most viszont lejár a szerződése.

(Borítókép: X / ESPN FC)