Egyéb sportok

A francia Démare negyedik sprintsikerét aratta

Arnaud Démare a negyedik sprintsikerét aratta szerdán az idei Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen. A 11. szakaszon Valter Attila a 60. helyen ért célba, az összetett élcsoportja nem változott.

A Porto Sant’Elpidio és Rimini közötti 182 kilométer alatt mindössze egy kisebb kategorizált emelkedő várt a mezőnyre, így mezőnyhajrára lehetett számítani. Kilométereken át a legnagyobb érdekességet a kerékpárosok mellett haladó, Giro-festésű vonat jelentette.

A nap öttagú szökevénycsoportját a sprintercsapatok vezette mezőny nem engedte komolyabb különbséget kidolgozni. A belga Sander Armée maradt harcban legtovább az etapsikerért, őt az utolsó hat kilométerhez érkezve érték utol.

Bő 32 kilométerrel a cél előtt egy körforgalom kijáratának belső ívén egy mezőnyben ragadt motoros elütötte hátulról Elia Vivianit. Az olasz sprinter részt tudott venni a hajrában, de a győzelemért nem tudott versengeni.

Ebben – akárcsak háromszor korábban ezen a Girón – Démare, az FDJ ciklámentrikós francia sprintere bizonyult leggyorsabbnak. A keddi győztes, a szlovák Peter Sagan már negyedszer lett második, a harmadik helyen pedig a kolumbiai Álvaro Hodeg tekert át a célvonalon.

Valter 29 másodperc hátránnyal a 60. helyen gurult át a célkapun, ezzel a CCC magyar bringása megtartotta 22. helyét összetettben.

Az összetett esélyesei mind célba értek a mezőnnyel, így a portugál Joao Almeida változatlan előnnyel őrzi a rózsaszín trikót.

Eredmények:
11. szakasz, Porto Sant’Elpidio-Rimini, 182 km:

1. Arnaud Démare (francia, Groupama-FDJ) 4:03:52 óra
2. Peter Sagan (szlovák, BORA-hansgrohe) azonos idővel
3. Álvaro Hodeg (kolumbiai, Deceuninck – Quick-Step) a. i.

 

60. Valter Attila (CCC) 29 másodperc hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Joao Almeida (portugál, Deceuninck – Quick-Step) 43:41:57 óra
2. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 34 másodperc hátrány
3. Pello Bilbao (spanyol, Bahrain-McLaren) 43 mp h.
4. Domenico Pozzovivo (olasz, NTT) 57 mp h.
5. Vincenzo Nibali (olasz, Trek-Segafredo) 1:01 perc hátrány

 

11. Jakob Fuglsang (dán, Asztana) 2:20 p h.

22. Valter 11:55 p h.

Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják, részben átfedésben a jövő kedden rajtoló Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.
Csütörtökön Cesenaticóban és környékén 204 kilométer megtétele vár a Giro d’Italia mezőnyére, amely összesen 3497,9 kilométert teker a 103. Giro d’Italián, amíg október 25-én célba ér Milánóban.

Borítókép: Bryn Lennon – Velo/Getty Images