Magyar foci

A Fradi hozta a kötelezőt, a Loki az utolsó pillanatban húzta be a győzelmet

 

A Ferencvárosa a Haladástól igazolt Radó András nélkül kezdte a mérkőzést, és ha a szombathelyieknél nem Király Gábor védi a vasiak kapuját, akkor már a második percben vezetést szerezhetett volna az FTC. a nyolcadik percben megszerezték a vezetést, miután Gera Zoltán jobb oldali beadását Roland Lamah lőtte kapásból Király Gábor kapujába 1-0. A vendégrohamok pedig a későbbiekben sem lankadtak, csak Király Gáboron múlt, hogy a Hali nem került többgólos hátrányba. A hazai csapat az első félidőben elvesztette a vezérét, ugyanis a Ferencváros védője, Emir Dilaver és a Haladás középpályása, Halmosi Péter összefejelt, és a szombathelyi futballistának eltört a járomcsontja. 
 
A második félidő a Ferencváros szempontjából sokkal nagyobb gyötrődés volt, mint az első, igaz, ehhez az is kellett, hogy a Haladás is magasabb fokozatra kapcsolt, főleg az első 10-15 percben, és leginkább a Radó-transzfer által a Haladáshoz visszatérő Ugrai Roland révén. Az 55. percben a Fradi szélsője, Varga Roland egy sprint után a combjához kapott, így őt is le kellett cserélni. Egyelőre kérdéses, hogy Thomas Doll számíthat-e a játékára a csütörtöki Zeljeznicar elleni Európa Liga mérkőzésen. A kicsit sablonossá váló meccset az edzők cseréi frissítették fel a második játékrész derekához érkezve, bejött Radó András a vendégek részéről, illetve Szasa Popin a hazaiakhoz. Előbbi akár gólpasszal is debütálhatott volna, ha beadása után Lamah fejesét Király nem védi bravúrral. A mérkőzés hajrájára, hiába várta a hazai publikum, nem tudta begyötörni az egy pontot érő gólt a Haladás, sőt a szlovák Stanislav Sesták a legvégén megzörgette a hazai hálót, kétgólosra növelve a vendégek előnyét.
 
OTP Bank Liga 1. forduló
 
Szombathelyi Swietelvsky Haladás-Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)
Szombathely, Rohonci úti Stadion, – néző
Játékvezető: Kassai Viktor (Ring György, Lémon Oszkár)
 
Haladás: Király – Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnjak – Iszlai, Th. Wils (Popin 63.) – Gosztonyi (Németh M. 76.), Martinez, Halmosi (Nagy P. 37.) – Ugrai. Vezetőedző: Mészöly Géza
FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Somalia – Gyömbér, Gera – Lamah, Hajnal (Busai 68.), Varga R. (Radó 58.) – Böde (Sesták 58.). Vezetőedző: Thomas Doll
G.: Lamah (8.), Sesták (95.)
Sárga lap: Martínez (41.), Jagodics (47.), ill., Gera (57.), Nalepa (75.)
 
""
fotó: haladasfc.nyugat.hu
 
 
A játéknap másik mérkőzésén az újonc Békéscsaba fogadta a DVSC-TEVA gárdáját. A csapatok küzdelmesen vetették bele magukat a játékba, eleinte viszont mezőnyjátékot láthatott a nagyérdemű. A 14. percben Bényei Balázs jobb oldali szöglete után Laczkó Zsolt érkezett, és 6 méterről a jobb felső sarokba fejelt. 1–0. Hat perccel később a Loki: Horváth Zsolt keveredett le az alapvonal közelébe a baloldalon, onnan középre lőtte a labdát, a berobbanó Nagy Zoltán pár lépésről a kapuba fejelt 1–1. A szünetre mégis a hazaiak vonulhattak előnnyel, mert a 35. percben Viczián Ádám ugrott ki a debreceni védők között, majd a kifutó Verpecz István fölött a hálóba emelt 2-1.
 
Fordulás után a Loki próbált meg aktívabb lenni, a hajdúságiak próbálkozásait siker koronázta, mert Tisza Tibor 68. percben egy lecsorgó labdát a kapuba tudott kotorni 2-2. Az utolsó húsz percben mindkét csapat ment előre, hogy eldöntsék a három pont sorát, de inkább a vendégeknél volt többet a labda, akik Korhut Mihály jobb oldali szabadrúgása után, a kapufa és Bényei Balázs hathatós közreműködésével a legvégén szerezték meg a győztes gólt 2-3.
 
OTP Bank Liga, 1. forduló
 
Békéscsaba Előre 1912-DVSC-TEVA 2-3 (2-1)
Békéscsaba, Korház Úti Stadion
Játékvezető: Pintér Csaba (Erős Gábor, Király Krisztián)
 
Békéscsaba: Mursits – Bényei, Koszó, Balog, Laczkó – Spitzmüller, Borbély, Szilágyi (Punosevac, 75.), Koroudijev – Birtalan (Fehér Zs., 89.), Viczián. Vezetőedző: Zoran Spisljak.
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Máté, Morozov, Korhut – Horváth Zs., ( Castillion 46.) Varga, Zsidai, Bódi – Balogh, Szécsi (Sós, 79.). Vezetőedző: Kondás Elemér.
 
G.: Laczkó (14.),Viczián (35.),  ill. Nagy Z. (20.), Tisza (68.), Bényei (91. – öngól)
Sárga lap: Viczián (60.), Balog (90.)